Új fejlemény! Andy Vajnát nem a betegség vitte el! Belegondolni is rossz abba, hogy mibe halt bele!

John McTiernan amerikai filmrendező filmeseknek tartott mesterkurzust Budapesten a Magyar Nemzeti Filmalap szervezésében. Andy Vajna egykori barátja az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában a Blikknek arról is beszélt, nem volt előjele a világhírű producer halálának, és szerinte nem a betegség vitte el. -írja a femina.

A 1992-es Medicine Man forgatása előtt egy évvel ismerkedtek meg, a Die Hard 3. és A 13. harcos is közös alkotásuk, de nemcsak a munka terén jöttek ki jól egymással, magánemberként is megtalálták a közös hangot, barátok lettek. McTiernan azt is látta, hogyan hatalmasodott el Vajna egy szem gyermekének skizofréniája, és a barátja mellett állt akkor is, amikor Justin 12 évvel ezelőtt, mindössze 26 évesen öngyilkos lett.
ANDY ÉVEKEN ÁT SZENVEDETT, DE NEM MUTATTA. ERRE IS KÉPES VOLT. PEDIG A SZÍVE MEGSZAKADT, ÉS AZ ENYÉM IS.

Többször is részt vettem Justin keresésében, miután valami miatt feldühödött, és meglógott. Andy-vel éjszakákat töltöttünk Los Angeles utcáin.

Egyszer magam javasoltam, induljunk a keresésére, és hajnalban meg is találtuk az autóját, meg őt is. Sajnos, nem ez volt az egyetlen éjszaka. Éveken át megtett érte mindent, ami lehetséges volt, de el kellett temetnie. Erre nincsenek szavak… – árulta el a Blikknek a rendező, aki szerint Andy Vajna nem a betegsége, hanem a fia elvesztése miatt szenvedett, ebbe halt bele.

300 EZER Ft személyi hitel 5 perc alatt bárlistásoknak is, kattintson!

Vélemény, hozzászólás?