Családi adókedvezmény 2024

Családi adókedvezmény 2024

Családi adókedvezmény 2024 – Törvényjavaslatot nyújtottak be a családi adókedvezmények megemelése érdekében. Mint a benyújtó képviselő emlékeztet: az egy, illetve a három vagy több gyermeket nevelők pénztárcáiba a 2010-ben elfogadott összeg érkezik, azóta viszont jelentős volt az infláció.

2023. október 30-án nyújtotta be Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa a „családi kedvezmény megduplázása érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása” című torvényjavaslatát.




A parlament.hu-n elérhető dokumentum szerint a képviselő javaslatában megduplázná a jelenleg járó családi adókedvezmény mértékét. A törvényjavaslat adatlapján, az „Állapot” mezőben a „tárgysorozatba-vételre vár” címszó szerepel, azaz akár az Országgyűlés elé is kerülhet a javaslat, ha a gazdasági bizottság jóváhagyja azt.

Nettó 20 ezerrel nőtt

Z. Kárpát indoklása szerint ugyan a 2016-2019 közötti években végrehajtott szakaszos emelés eredményeként nettó 20 ezer forintra nőtt a kétgyermekes családok eltartottankénti adókedvezménye, ellenben az egy, illetve a három vagy több gyermeket nevelők pénztárcáiba a 2010-ben elfogadott összeg érkezik továbbra is.

Jóhiszemű feltételezésünk alapján az volt a jogalkotó szándéka, hogy az eredeti normaszövegben meghatározott támogatási összeg reálértéken minden évben a családok rendelkezésére álljon. A legfrissebb gazdasági adatok azonban azt mutatják, hogy az egy, illetve a három vagy több gyermeket nevelők családi adókedvezmény értékének 47%-át, a kétgyermekes adókedvezmény 34%-át elvitte az infláció

– áll az indoklásban.


A családi adókedvezmény jelenlegi szabályai szerint

  • egy gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 66 670 forint, ami nettó 10 000 forint megtakarítást jelent az adózónak.
  • Két gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 266 660 forint, ami nettó 40 000 forint megtakarítást jelent az adózónak. Az egy gyermekre jutó nettó megtakarítás 20 000 forint.
  • Három gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 660 000 forint, ami nettó 99 000 forint megtakarítást jelent az adózónak. Az egy gyermekre jutó nettó megtakarítás 33 000 forint.

Az emelésére vonatkozó törvényjavaslat az alábbi összegekre változtatná az összegeket:

  • egy gyermek esetén nettó 20 ezer forint,
  • két gyermek esetén eltartottanként nettó 40 ezer forint,
  • három vagy több gyermek esetén eltartottanként nettó 66 ezer forint adókedvezményre módosulna.

A családi pótlék emelését már elkaszálták

Mint kiderült, továbbra sem emelkedik a családi pótlék Magyarországon, a Tordai Bence (Párbeszéd) által október elején ez ügyben benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét ugyanis elutasították.




Amennyiben elfogadták volna a gyermeket nevelő családok terheinek mérsékléséről szóló törvényjavaslatot, akkor a 2008 óta változatlan összegben járó családi pótlék havi összege az alábbiak szerint alakult volna:

    • a) egygyermekes család esetén 36 600 forint,
    • b) egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 41 000 forint,
    • c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 39 900 forint,
    • d) két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 44 400 forint,
    • e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 48 000 forint,
    • f) három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 51 000 forint,
    • g) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén, valamint a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, a nevelőszülőnél elhelyezett, vagy a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után, továbbá a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy esetén tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 69 900 forint,
    • h) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló esetén a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 77 700 forint,




  • i) a 7. § (2) bekezdése szerinti személy esetén – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 60 900 forint,
  • j) a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, a nevelőszülőnél elhelyezett, vagy a Gyvt. 72. § (1) bekezdése alapján ideiglenes hatállyal elhelyezett, a g) vagy a h) pont alá nem tartozó gyermek esetén, a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy esetén, ha a gyermek nem tartozik a g) vagy a h) pont alá, valamint a 8. § (3) bekezdése alá tartozó személy esetén 44 400 forint.
300 EZER Ft személyi hitel 5 perc alatt bárlistásoknak is, kattintson!