Ingyen pénz felújításra >>> pályázni sem kell, de nem árt sietni! Vissza nem térítendő állami támogatás 2019/2020

Ingyen pénz felújításra >>> pályázni sem kell, de nem árt sietni! Vissza nem térítendő állami támogatás 2019/2020

Szakértők szerint most van a legideálisabb időszakban az, aki energetikai korszerűsítést szeretni végezni lakásán, házán. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy az ingatlaniparban durván megszaladtak az árak, még az 1-2 évvel korábbiakhoz képest is.Siessetek, mert Szeptemberben indul az Otthon Melege program új alprogramja, és hamarosan lehet már benyújtani a pályázatokat.

Ez azonban a szakértők szerint nem szabad, hogy bárkinek is a kedvét szegje a beruházástól, hiszen egy teljes korszerűsítéssel a rezsiköltségek akár 60 százaléka is megspórolható. Megfelelő hosszú időtávon persze. Sőt, a matek még úgy is kijöhet, hogy ha hitelből finanszíroznánk részben vagy egészben a munkálatokat. Amiket egyébként, ha egyszerre nem akarunk sok pénzt költeni, szét is bonthatunk a következő sorrendben: nyílászárók cseréje, hőszigetelés, fűtési rendszer korszerűsítése.

Bár még jócskán tapossuk a nyári kánikulát, az élelmes magyaroknak már most érdemes elkezdeniük szervezkedni, ha energetikai szempontból szeretnék korszerűsíteni házuk. És hogy ez a beruházás potenciális mennyi embert érinthet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy

a nagyjából 4,4 millió lakóingatlant kitevő hazai állomány 70 százaléka nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek.

Ahol pedig szökni tud a hő, ott szökni is fog. Amit a magyar családok bizony keményen megéreznek a rezsiszámlájukon. Hivatalos adatok szerint megközelítőleg Magyarországon a felhasznált összes energia 40 százalékát épületinkben használjuk fel, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írhat. Tehát, ha valahol, akkor a korszerűsítéssel ezen a területen komoly pénzeket lehet megfogni.

Kezdjük az elején

Az energetikai lakás/házfelújítások szentháromsága a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés és a fűtési rendszer korszerűsítése.

Egy energetikailag gyenge besorolású családi ház esetében a felújítást mindig a nyílászárók cseréjével és a hőszigeteléssel kell kezdeni, majd a fűtési rendszer korszerűsítésével. Először meg kell vizsgálni, hogy hol szökik a hő, azt kell megszüntetni, tehát hőmegtartóvá kell alakítani az ingatlant és utána érdemes csak a fűtési rendszert korszerűsíteni, amely a hőtermelést biztosítja

– mondta el a Pénzcentrumnak az újHÁZ Centrum szakértői csapata, akik beszámoltak arról is, hogy hozzávetőlegesen az egyes beruházási területeken, amiken persze nagyban függ a felhasznált anyagok minősége is, mennyit spórolhatunk havi rezsiszámlánkon:

  • a nyílászárók cseréjével 10-20 százalék közötti összeget,
  • a hőszigeteléssel további 20 százalékos megtakarítás érhető el,
  • míg a fűtési rendszer korszerűsítésénél sem lövünk bakot, ha szintén 20 százalék körüli értékkel számolunk.

Mindez azt jelenti, hogy egy jelenleg gyenge energetikai besorolású családi ház esetében egy teljes felújítással

a jelenlegi rezsi 50-60 százalékát is meg tudjuk spórolni.

Ez pedig óriási összeg, és óriási segítség lehet a mindennapok során egy család életében. Üröm az örömben, hogy ezért a megtakarításért előbb keményen be kell fektetni, ugyanis a felújítási munkálatok nem olcsóak. Itt is fontos persze megjegyezni, hogy a beruházás teljes költsége teljesen egyedi igényektől függ. A ház méretétől kezdve, a felhasznált alapanyagokon át, a kivitelezést díjáig. Konkrét árat éppen ezért nem is lehet mondani, de hogy ne csak a sötétben tapogatózzunk, 4-5 millió forintból jó eséllyel az energetikai beruházások szenthármasságából kettőt ki lehet pipálni.

Nem éri meg tovább várni

Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy a szakma egyöntetűen úgy gondolja, hogy sem a építőanyagok árai, sem pedig a munkadíjak mértéke nem fog csökkeni, sőt egyre drágább és drágább lesz a kivitelezés. Az újHÁZ Centrum lapunkhoz eljuttatott információ szerint például 2018-ban a hőszigetelés kivitelezési díja például hónapról-hónapra 2-3 százalékkal nőtt. És akkor az alapanyag árak drágulásáról még nem is beszéltünk.

ITT A júliusi előrejelzés 2019. NYÁRRA : Ilyen idő lesz JÚLIUSBAN!

ITT A júliusi előrejelzés 2019. NYÁRRA : Ilyen idő lesz JÚLIUSBAN!

Ilyen lesz a nyár közepe.

Várható több lehűlés is júliusban, és lesz 30 fok környéki meleg is. Ám most úgy számolnak a szakemberek, hogy hosszan tartó kánikula nem valószínű, hogy lesz a nyár közepén. 33 fokkal érkezik, de 2 nap múlva jön az első kisebb front júliusban. 10-e körül és 20-a után lesznek meleg napok. A nagyobb lehűlést, amikor 22 nagy valószínűséggel fok lesz a nappali maximum hőmérséklet 15-e táján érkezhet.

Tóth Gabi megmutatta: hatalmasat nőtt a terhespocakja – fotó >>>

Tóth Gabi megmutatta: hatalmasat nőtt a terhespocakja – fotó >>>

Friss fotót osztott meg magáról a várandós énekesnő a közösségi oldalán.

Április végén, az Instagram-oldalán osztotta meg az örömhírt rajongóival Tóth Gabi, hogy kedvesével, Krausz Gáborral első közös gyermeküket várják.

Az énekesnő, aki ennek ellenére is elvállalta, hogy a zsűritagok közt szerepeljen a TV2 Sztárban sztár című műsorában, most egy friss fotón mutatta meg, milyen nagyot nőtt a terhespocakja.

Holnap Hétfőn utalják a családi pótlékot! Mutatjuk ki mikor kapja meg…

Holnap Hétfőn utalják a családi pótlékot! Mutatjuk ki mikor kapja meg…

Kedden lesz számlán a pénz, Csütörtökön és Pénteken kézbesíti a posta!

Ha számlára kérte az utalást akkor minden hónap második munkanapján lesz rajta, ami nem minden esetben jelenti azt, hogy az 2-ára esik, ha elseje munkaszüneti nap vagy ünnepnap akkor késve jönnek a pénzek, ha postai kézbesítést kért akkor pedig minden hónap 10-ig kell megkapni az ellátást!

2019 Januárban nem érkezik csp mert azt korábban év végén kifizették!

2019. február 1
2019. március 1
2019. április 2
2019. május 2
2019. június 3
2019. július 1
2019. augusztus 1 és 27
2019. szeptember – nem jön
2019. október 1
2019. november 4
2019. december 2 és 19
 Az utalási időpontok tájékoztató jellegűek!

Azonnali kezdéssel állás Balatonfüreden! 2fő főállásban + 1fő diákmunka! Akár 400 ezer ft fizetéssel >>>

Azonnali kezdéssel állás Balatonfüreden! 2fő főállásban + 1fő diákmunka! Akár 400 ezer ft fizetéssel >>>

Az állásajánlat részletei:

Munkakör: Szakács
Szükséges gyakorlat: nincs
Felajánlott havi bruttó kereset (Ft): 0 – 0
Állománycsoport: segédmunkás
Foglalkoztatási jogviszony: Munka Törvénykönyve szerinti
Elvárt iskolai végzettség: általános iskola
Érvényesség időtartama: 2019.06.13 – 2019.08.11
Közvetítés időtartama: 2019.06.13 – 2019.08.11
Foglalkoztatás időtartama: 2019.06.13 –
Alkalmazni kívánt létszám: 2 fő
Várható: próbaidő Nem kölcsönzés Nem kirendelés Nem kiküldetés Nem
próbaidő: Nem
kirendelés: Nem
Teljes/rész munkaidő (óra): 8 / 0 (Céges munkaidő teljes hossza órában / Ebből munkavállalónak ledolgozandó)
Munkarend: vezénylés szerint
A munkakörhöz kapcsolódó juttatások: egy melegétkezés, utazási költség

Az állásajánlat kapcsolati (jelentkezési) adatai:

Foglalkoztató neve: Aura-Hotel Kft.
Képviselõ neve: Vas Beáta
Képviselõ elérhetõségei: +36 30 3 karrier@aura-hotel.hu
Munkavégzés helye: 8230 Balatonfüred Munkácsy Mihály utca 5.

 

Diákmunka:

Az állásajánlat részletei:

Diákmunkát keresel a nyárra, de szeretnéd, hogy legyen időd bulizni?
Szeretnél csoki barna lenni nyár végére úgy, hogy közben még pénzt is keresel?
Akkor van egy tippünk!
Nyári diákmunka lehetőség közvetlenül a Balaton parton!
Feladat:
– Tekerős gokártok kiadás
Elvárás:
– Betöltött 18. életév
– Nappali tagozatot tanulói vagy hallgatói jogviszony vagy 25 év alatt passzív
hallgatói jogviszony

Jelentkezés, bõvebb információ:
Önéletrajzzal e-mailben az irodavp@opuswork.eu e-mail címen vagy
telefonon: 06 70/323-0001-as telefonszámon.

Nyugdíjprémium 2020: mutatjuk, ekkora lesz a nyugdíjprémium >>>

Nyugdíjprémium 2020: mutatjuk, ekkora lesz a nyugdíjprémium >>>

A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése, amelynek fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben kedden, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét írja a Hitelfórum.

A büdzsé négy fő pillérének nevezte:

  1. a családok támogatásának növelését,
  2. a gazdaságvédelmi akciótervet,
  3. a tovább csökkenő adókat
  4. a tovább bővülő biztonsági kiadásokat.

Varga Mihály szerint nullszaldós lehet a jövő évi költségvetés, a gazdaság 4 százalékkal bővülhet, a hiány 1 százalékos lehet. Az államadósság 66 százalékra csökkenhet jövő év végére.

A gazdasági növekedés várhatóan ismét lehetővé teszi a nyugdíjprémiumok kifizetését. Ennek mértéke 2,8 százalékos lehet, mert ennyi lesz a várható infláció is. Varga szerint a költségvetésbe már bele is számolták a nyugdíjprémiumok kifizetéséhez szükséges pénz.

Jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és tovább nőnek a biztonsági kiadások – mondta Varga Mihály a Blikknek.

Hozzátette, a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.

Nagyszülői gyed részletei 2020!!! A kormány benyújtotta a parlamentnek a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed) bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat

Nagyszülői gyed részletei 2020!!! A kormány benyújtotta a parlamentnek a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed) bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat!!!

A kormány benyújtotta a parlamentnek a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed) bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat, amelyek elfogadása esetén 2020 januárjától vehetik igénybe a nem nyugdíjas nagyszülők unokáik után a gyermekgondozási díjat. A kormány elgondolása szerint azzal, hogy a nagyszülők maradnak otthon a gyerek kétéves – ikrek esetén hároméves – koráig, segíthetik a szülők (az anya) minél hamarabbi visszatérését a munkába.

A nagyszülőnek – hasonlóan a szülőkhöz – akkor jár a gyed, ha az igénylés előtti két évben legalább 365 napon keresztül biztosított volt, és keresőtevékenységet folytat.

A nagyszülő csak abban az esetben igényelheti az ellátást, ha a gyermek(ek) mindkét szülője – egyedülállók esetében termesztésen csak az egyik szülő – keresőtevékenységet folytat, és írásban hozzájárult a nagyszülő gyedigényléséhez. Ez feltehetőleg nem lesz bonyolult, mert a végrehajtási rendeletek tartalmazni fogják azokat a formanyomtatványokat, amelyeken minden érintett egy lapon nyilatkozhat.

Nem jár viszont ellátás, ha a nagyszülő nyugdíjas, vagy ha még dolgozik és fenntartaná az állását. Ez alól kivétel csak az otthon végzett munka lesz. Szintén nem jár gyed az általános szabályok szerint, ha a gyermek már bölcsődés vagy óvodás.

A törvényjavaslat elfogadása június végére várható. Hatálybalépését viszont 2020 januárjára időzíti a kormányjavaslat, így az ellátást ezt követően lehet igényelni. A gyed biztosítási jogviszony alapján jár, összege az előző évi átlagbér 70 százaléka, a maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, ami az idén havi 208,6 ezer forint. Az ellátás összegéből 10 százalék nyugdíjjárulékot és 15 százalékos szja-előleget vonnak le, így viszont a gyed ideje is jogszerző időnek számít a nyugdíj szempontjából, vagyis növeli a munkában töltött időt.

Kisbaba született a családba??? Ezeket kell elintézni >>>

Kisbaba született a családba??? Ezeket kell elintézni >>>

Mi az, amire feltétlenül figyelnünk kell, ha kisbaba érkezett a családba?

Mit, mikor és hol kell intéznünk, ha kisbaba születik?
Az alábbi táblázatban foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat:

Az okmányügyek intézésén túl még az alábbi intézni valókra érdemes odafigyelni:

Itt a pályázat INGYENES, 100%-ban támogatott KAZÁNCSERÉRE! Önnek 1 forintjába sem kerül!!! ITT jelentkezhet :

Itt a pályázat INGYENES, 100%-ban támogatott KAZÁNCSERÉRE! Önnek 1 forintjába sem kerül!!! ITT jelentkezhet :

A fűtésrendszer korszerűsítésére írt ki pályázatot a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) – jelentette be Somogyi Soós Anita, a szervezet munkatársa szombaton az M1 csatornán az MTI szerint.

Meleg otthon – boldog család címmel hirdetünk felhívást, melyre családok jelentkezését várjuk!

A Fiatal Családosok Klubja évek óta azon dolgozik, hogy felmérje a családok igényeit, hatékony segítséget nyújtson azoknak, akik rászorulnak. Számos projekt fűződik már a FICSAK nevéhez, melyekre büszkék vagyunk. Partnereink és támogatóink idén is nagy lelkesedéssel segítenek nekünk, hogy boldogabbá, könnyebbé tegyük a családok életét, mindennapjait.

Ehhez kapcsolódva idén tavasszal elindul egy nagyszabású pályázat, mely során havi egy család fűtésének korszerűsítését biztosítjuk majd.

A kiválasztott családoknak régi elavult, vagy elromlott gázkészülék helyére egy modern, kondenzációs kazánt szerel majd fel térítésmentesen az Innova Bau Kft. csapata egy előzetes felmérést követően.

Fontos, hogy a cserét követően olyan tüzelőberendezések kerülnek majd a családok otthonába, amelyek gazdaságosabb működésűek és környezetkímélők.

A családok szempontjából egy ilyen modern kazán, lehetőséget biztosít egy olcsóbb, hatékonyabb, komfortosabb és biztonságosabb fűtési, és melegvíz ellátó rendszerhez, ahol nem kell tartani a szénmonoxid mérgezéstől és az egyéb üzemeltetési hátrányoktól.

Tehát a kazáncserével a családok biztonságot, megbízhatóságot és megtakarítást nyernek.

Olyan családok jelentkezésére számítunk, akik számára önerőből nem lenne lehetséges egy ilyen csere. Az új kazán bekötésével járó engedélyek beszerzését is vállalja a cég, akik idén több család számára is szeretnék biztosítani ezt a lehetőséget.

A támogatott családok számára ez a megoldás költséghatékonyabbá teszi majd a fűtést, valamint biztonságosabbá is válik otthonuk, hisz a régi elavult, gazdaságtalan fűtési rendszerek általában már nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak.

Amennyiben úgy érzi, az Ön otthona és családja lenne a legmegfelelőbb, kérjük jelentkezzen!

A pályázatra jelentkező családok közül a FICSAK és az InnovaBau Kft. vezetői választják ki azokat, akik részesülnek a támogatásban.

4 ezer forintos kedvezményt kap VILLANYSZÁMLÁJÁBÓL, ha ezt elintézni!

4 ezer forintos kedvezményt kap VILLANYSZÁMLÁJÁBÓL, ha ezt elintézni!

ÚJDONSÁG! Azonnali 4 ezer forintos kedvezményt kap VILLANYSZÁMLÁJÁBÓL, ha ezt elintézni!

Az NKM Áramszolgáltató Zrt.
„Csatlakozzon hozzánk 2019.03.18. – 2019.05.31.”
nyereményjáték

A promóciós időszakban teljesíti a 2. pontban meghatározott feltételeket és esetében
nem áll fenn valamely, a jelen részvételi- és játékszabályzat szerinti kizáró ok (lsd. 5.
pont), a következő garantált nyereményben részesül:

– papír alapú számlázási mód választása esetén egyszeri 2.000 Ft, azaz kétezer forint bruttó
összegű áramdíj jóváírás*
– elektronikus számlázási mód választása esetén egyszeri 4.000 Ft, azaz négyezer forint bruttó
összegű áramdíj jóváírás*

*Az áramdíj jóváírás, mint garantált nyeremény egyösszegben kerül jóváírásra a Játékosnak
az NKM Áramszolgáltató Zrt.-nél vezetett – felhasználó azonosítóhoz tartozó – szerződéses
folyószámláján. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. a garantált nyereményt a nyertesek havi
áramszámlájában, az áramszámla teljes összegének erejéig jóváírja mindaddig, amíg a
nyeremény teljes körűen felhasználásra nem kerül. Az áramdíj jóváírás csak a sorsolást
követő 10. munkanap után kiállított áramszámlában szereplő díjak jóváírására használható fel,
annak összege sem bankszámlára utalással, sem postai úton nem fizethető ki.
3.2. Sorsolás útján kiosztott nyeremények
Mindazon, a nyereményjátékban részt vevő Játékosok között, akik a promóciós időszakban
teljesítik a 2. pontban meghatározott feltételeket és esetükben nem áll fenn valamely, a
jelen részvételi- és játékszabályzat szerinti kizáró ok (lsd. 5. pont), a következő
nyereményeket sorsoljuk ki:
2019. március 18. – 2019. március 31. időszakban érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes
szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződést kötöttek között:
 3 db okos óra
 3 db 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint értékű vásárlási utalvány.
2019. április 1. – 2019. április 30. időszakban érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes
szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződést kötöttek között:
 4 db okos óra
 3 db 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint értékű vásárlási utalvány.
2019. május 1. – 2019. május 31. időszakban érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes
szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződést kötöttek között:
 4 db okos óra
 3 db 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint értékű vásárlási utalvány.
2019. március 18. – 2019. május 31. időszakban érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes
szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződést kötöttek között:
 3 db elektromos roller
Amennyiben egy Játékos több felhasználási hellyel is rendelkezik, annyi felhasználási hellyel
vesz részt a nyereményjátékban, amennyi darab felhasználási helyre érvényesen létrejött és
hatályos Egyetemes szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződést
kötött.

A nyereményjátékban résztvevő Játékos ugyanakkor kifejezetten tudomásul veszi, hogy
abban az esetben, ha az NKM Áramszolgáltató Zrt.-vel megkötött Egyetemes szolgáltatás
keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződését felmondja, és nem köt más
ingatlanra szerződést az NKM Áramszolgáltató Zrt.-vel, a nyeremény áramszámlában történő
jóváírására, továbbá kisorsolás esetén a 3.2. pontban meghatározott nyeremények átvételére
a szerződés felmondását követően nincs mód. Így az NKM Áramszolgáltató Zrt.-vel fennálló
villamosenergia ellátási jogviszonya megszüntetésével a nyertes a részére még jóvá nem írt,
illetve ki nem fizetett nyereményösszegről, továbbá át nem adott nyereményről véglegesen és
visszavonhatatlanul, mindenfajta kártérítési, kártalanítási, megtérítési stb. igény nélkül
lemond.
Az áramszámla jóváírás nyeremény másra nem átruházható, az áramszámla jóváírás, az
utalvány és a tárgyi nyeremény készpénzre nem váltható.
A nyereményekkel kapcsolatos valamennyi járulékos adót és egyéb közterhet az NKM
Áramszolgáltató Zrt. viseli.
3.3. Választható kedvezmény
A nyereményjátékban részt vevő Játékos, aki a promóciós időszakban teljesíti a 2. pontban
meghatározott feltételeket és esetében nem áll fenn valamely, a jelen részvételi- és
játékszabályzat szerinti kizáró ok (lsd. 5. pont), jogosult arra, hogy hozzájárulása esetén
további választható kedvezményben részesüljön.
Otthon szolgáltatás: A Játékos – kifejezett hozzájáruló nyilatkozata esetén – az Europ
Assistance Irish Branch biztosító közreműködésével OtthonSOS Plusz háztartási
vészelhárítási biztosítási szolgáltatást VAGY a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. biztosító
közreműködésével Otthon Gondoskodás Családi Balesetbiztosítás Extra csomag
szolgáltatást vehet igénybe, oly módon, hogy a választható kedvezményt igénybe vevő
Játékos részére az NKM Áramszolgáltató Zrt. 25%-os díjkedvezményt az éves biztosítási
díjból. Ezt olyan formában teszi, hogy az első 3 hónap díjmentes, a fennmaradó 9 hónapban
pedig teljes díjat fizet az ügyfél. A biztosítási szerződés a hatálybalépést követően bármikor
felmondható.
A kiválasztott szolgáltatás kockázatviselésének legkorábbi időpontja a tényleges vételezés
megkezdését követő hónap első napja. A választott biztosítási szolgáltatásról a Játékos
minden esetben, a szolgáltatás megrendelését követően írásos tájékoztatást kap.
4. A nyertesek kisorsolása, a nyertesek értesítése
A játék nyerteseit közjegyző jelenlétében, online sorsolással sorsoljuk ki az alábbi
időpontokban:
2019. április 12.
1
2019. május 6.
2019. június 10.
A sorsolások helyszíne: NKM Áramszolgáltató Zrt. székhelye: 6720 Szeged, Klauzál tér 9.

1 A sorsolás időpontja 2019. április 8. napjáról 2019. április 12. napjára változott.
A Szervező a sorsolások alkalmával nyereménytípusonként 3 (három) tartalék nyertest sorsol
ki. A tartalék nyertesek sorsolásának módja, helye és ideje megegyezik a nyertesek
sorsolásával. A tartalék nyertesek a kihúzás sorrendjében válnak jogosulttá a nyereményre
abban az esetben, ha a sorrendben az adott tartalék nyertes előtt levő bármely nyertes/tartalék
nyertes bármely – jelen részvételi- és játékszabályzatban megjelölt – feltételnek nem felel meg
és a nyereménysorsolásból kizárásra kerül, illetve a nyeremény átvételére a sorsolást követő
60 napon belül nem jelentkezik.
A nyereménysorsolást követően a Szervező e-mailben, telefonon, vagy postai levél útján
felveszi a nyertes Játékossal a kapcsolatot a szerződésben megadott fenti elérhetőségek
egyikén, legkésőbb a sorsolást követő 10 munkanapon belül. A nyertesek nevét és
lakóhelyének városnevét Szervező közzéteszi a www.nkmaram.hu/nyertesek oldalon.
A 3. pont szerinti nyeremények átadása
A nyertes a nyereményt a kapcsolatfelvételt követően egyeztetett NKM Áramszolgáltató Zrt.
ügyfélszolgálati irodában veheti át a sorsolástól számított 60 napon belül. Az átadás-átvételről
a Szervező jegyzőkönyvet készít, amelyben a nyeremény átvételét és az átvétel időpontját a
nyertes aláírásával igazolja. A nyeremény átvételével járó esetleges utazási költségek a
nyertest terhelik.
A garantált nyeremények átadása az áramszámlában történő jóváírás formájában történik a
3.1. pontban részletesen meghatározottak szerint.
A Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a nyeremények átadásáról a médiában (sajtó, televízió
stb.) beszámoljon, illetve a nyereményt nyilvános program keretében adja át a nyertesnek,
melynek során kép és videó anyag is készülhet. Ennek során a nyertesek neve, képmása a
médiában, valamint más promóciós- és reklámcélokat szolgáló audio-, fotó- és videó
anyagokban megjelenhet.
5. A nyereményjátékból való kizárás
A nyereményjátékban nem vehet részt, illetve abból kizárásra kerül az a lakossági
fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a jelen részvételi- és játékszabályzat
feltételeit akár teljes egészében, akár bármely rendelkezése tekintetében nem fogadja el vagy
azzal kapcsolatosan kifogást emel.
A nyereményjátékban nem vehet részt, illetve abból kizárásra kerül az a lakossági
fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a 6. pontban meghatározottak szerint
személyes adatai jelen nyereményjátékkal összefüggő bármilyen jellegű kezelése,
továbbítása, felhasználása ellen bármilyen formában tiltakozik.
A nyereményjátékban nem vehet részt, illetve abból kizárásra kerül az a lakossági
fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a sorsolás időpontjában nem rendelkezik az
NKM Áramszolgáltató Zrt.-vel érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes szolgáltatás
keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződéssel, illetve a promóciós időszakban
érvényesen létrejött és hatályos szerződésének felmondását kezdeményezi.
A nyereményjátékban nem vehet részt, illetve abból kizárásra kerül az a lakossági
fogyasztónak minősülő természetes személy, aki 2019. március 18. napja előtt már
rendelkezett az NKM Áramszolgáltató Zrt.-vel érvényesen létrejött és hatályos Egyetemes
szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződéssel.
Az a Játékos, akinek a sorsolás időpontjában 30 napon túl fennálló áramszámla tartozása van,
vagy előrefizetős mérővel rendelkezik az NKM Áramszolgáltató Zrt.-nél, kizárásra kerül a
játékból.
6. Adatkezelés és adatvédelem
A nyereményjátékban résztvevő Játékos a 2. pontban részletezett bármilyen formában történő
Egyetemes szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási szerződéskötéssel és a
jelen részvételi- és játékszabályzat elfogadásával hozzájárul személyes adatainak a jelen
nyereményjáték lebonyolítása céljából, a jelen részvételi- és játékszabályzat szerinti körben
történő Szervező általi kezeléséhez, felhasználásához és a Lebonyolító részére történő
továbbításához, továbbá hozzájárul a 4. pont szerinti esetekben képmásának nyilvánosságra
hozatalához is, figyelemmel a Ptk. 2:48. § (1) bekezdésben foglaltakra.
A nyereményjátékkal összefüggő adatkezelésre a
https://www.nemzetikozmuvek.hu/Adatvedelem/adatvedelmi-tajekoztatok/adatvedelmitajekoztatasok alatt található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak az irányadóak.
A Szervező és a Lebonyolító a nyereményjáték során tudomásukra jutott adatokat bizalmasan
kezelik.
Amennyiben az Egyetemes szolgáltatás keretében történő villamosenergia-vásárlási
szerződést kötő lakossági fogyasztónak minősülő természetes személy nem fogadja el a jelen
részvételi- és játékszabályzatot, nem adja hozzájárulását személyes adatainak a jelen
nyereményjáték lebonyolítása céljából, a jelen részvételi- és játékszabályzat szerinti körben
történő Szervező általi kezeléséhez, felhasználásához és a Lebonyolító részére történő
továbbításához, a nyereményjátékban nem vesz részt.
7. Egyéb kikötések
A nyereményjáték szervezése, lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen részvételiés játékszabályzat szerint történik.
Amennyiben a részvételi- és játékszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos
jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
A Szervező fenntartja magának a jogot, hogy a részvételi- és játékszabályzatot indokolás
nélkül megváltoztassa.
A Szervező a részvételi- és játékszabályzat módosítását a www.nkmaram.hu weblap
termékek, szolgáltatások – online megoldások menüpontjában teszi közzé.
A nyereményjátékban való részvétel önkéntes.
A nyereményjátékban résztvevő Játékos minden további jogcselekmény nélkül,
automatikusan, feltétel nélkül elfogadja a jelen részvételi- és játékszabályzat feltételeit.
A Szervező kifejezetten kiköti, hogy a Ptk. 6:121. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra
is figyelemmel a jelen nyereményjátékból eredő követelések bírósági úton nem
érvényesíthetők.
Szervezőt a vásárlási utalványokon vásárolt termékekért, azok minőségéért, hibáiért, a
teljesítésért, stb. semminemű felelősség nem terheli, Szervező ezzel kapcsolatban
mindennemű felelősségét kizárja.
A nyereményjátékban való részvétellel a Játékos kijelenti, hogy elolvasta, megértette és
feltétel nélkül elfogadja a jelen részvételi- és játékszabályzat feltételeit.