MOBILOZÁSÉRT ELVESZIK A JOGOSÍTVÁNYT

Már egyetlen sms elolvasása is tragédiához vezethet a volán mögött. Magyarországon még csak bírságolnak ezért, de van olyan ország, ahol a telefonáló sofőrnek azonnal elveszik a jogosítványát. Magyar autósokat kérdeztünk a témáról, érdekes válaszokat kaptunk…

Több százezerre is büntetik, ha valaki vezetés közben mobilozik

Magyarországon az, akit vezetés közben mobilozáson kapnak a rendőrök, 10 ezer forintos helyszíni bírságot és három büntetőpontot kaphat. Azonban, ha a sofőr nem ismeri el a vétségét, a későbbi szabálysértési eljárásban akár 20 ezer forintos büntetést is kaphat.

Svédországban idén február 1-jétől 160 eurós (49 ezer forint) büntetésre számíthatnak a szabálytalankodók.

Franciaországban fokozottan oda kell figyelni, hisz idéntől már akkor is büntetéssel kell számolni, ha valaki az útról lehúzódva, álló kocsiban telefonál. A franciáknál ugyanúgy 135 euró (42 ezer forint) a büntetési tétel, ha mobilozás közben halad vagy áll a jármű. Ha nem lerobbant vagy balesetes autóról van szó, akkor csak úgy kerülhető el a büntetés, ha parkolóba vagy magánterületre hajtva kezdünk mobilozni.

Az Egyesült Királyságban 340 ezer forintos büntetésre kell felkészülni.

300 EZER Ft személyi hitel 5 perc alatt bárlistásoknak is, kattintson!

Vélemény, hozzászólás?