napifriss kategória bejegyzései

Nyugdíjprémium 2020: mutatjuk, ekkora lesz a nyugdíjprémium >>>

Nyugdíjprémium 2020: mutatjuk, ekkora lesz a nyugdíjprémium >>>

A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése, amelynek fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben kedden, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét írja a Hitelfórum.

A büdzsé négy fő pillérének nevezte:

  1. a családok támogatásának növelését,
  2. a gazdaságvédelmi akciótervet,
  3. a tovább csökkenő adókat
  4. a tovább bővülő biztonsági kiadásokat.

Varga Mihály szerint nullszaldós lehet a jövő évi költségvetés, a gazdaság 4 százalékkal bővülhet, a hiány 1 százalékos lehet. Az államadósság 66 százalékra csökkenhet jövő év végére.

A gazdasági növekedés várhatóan ismét lehetővé teszi a nyugdíjprémiumok kifizetését. Ennek mértéke 2,8 százalékos lehet, mert ennyi lesz a várható infláció is. Varga szerint a költségvetésbe már bele is számolták a nyugdíjprémiumok kifizetéséhez szükséges pénz.

Jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és tovább nőnek a biztonsági kiadások – mondta Varga Mihály a Blikknek.

Hozzátette, a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.

Börtön vagy pénzbüntetés jár a hóvirág leszedéséért!!!

Börtön vagy pénzbüntetés jár a hóvirág leszedéséért!!!

Évtizedekkel ezelőtt nőnapkor a legáltalánosabb ajándék egy csokor hóvirág volt, amit a piacon, aluljáróban árultak. Ez az idő elmúlt. A legdrágább ajándék lenne a védettsége miatt.

Keményen büntetik

Egy szál hóvirág eszmei értéke tízezer forint. Százezer forint feletti érték esetén azonban már bűncselekmény kategóriát állapít meg a Btk. Ez azt jelenti, hogy már egy kisebb csokorért, ami legalább tizenegy szál virágból áll, akár le is ültethetnek valakit.

– Magyarországon őshonos fajként a kikeleti hóvirág él meg, és olyan mennyiségben szedték, hogy már a megmaradása is veszélyben van. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy az élet változik, igazodni kell hozzá, és az őshonos fajok megőrzése fontos feladat. Erre vonatkozott a jogalkotás szándéka – magyarázta a Borsnak Sulyok József, a Bükki Nemzeti Park Természetmegőrzési Osztály vezetője.

Többféle fajtája van

A kertészetekbe háromfajta hóvirágot szoktak behozni, amelyek kis-ázsiai, elsősorban tö­rök eredetűek. Hóvirág akár magánházak udvarán, a városokban az út szélén, a házfalak mellett is megjelenhet, de a jogszabály nem tesz különbséget a „lelőhelyek” között. Még a magánterületen lévőket is ugyanúgy ott kell hagyni, nem szabad leszakítani vagy akár kiásni, akkor sem, ha ko­rábban odaültette a tulajdonos, és évek óta kinyílik.

– Ha valaki magánszemélyként mégis szeretné termeszteni, akkor azt csak a természetvédelmi hatóság engedélyével teheti meg. Megvizsgálják, hogy ez szolgálhat-e közérdeket, annak milyen előnyei, illetve hátrányai lehetnek. Ez alapján döntenek arról, hogy megadják-e a hozzájárulást vagy nem. Ugyanez vonatkozik a nemesítésére, a kertészeti sza­porításra és a kereskedelmi forgalomba hozatalára – figyelmeztetett a szakember.

Ne tépje le, mert sokba kerülhet …

Figyelem – Időjárás!!! napokon belül jön az eső a köd és a hó is visszatér!!! Heti előrejelzés:

Figyelem – Időjárás!!! napokon belül jön az eső a köd és a hó is visszatér!!! Heti előrejelzés:

Kitart a kora tavasz egészen csütörtökig, amikor aztán jön az eső és a szél. Hétfőn és kedden több megyére figyelmeztetést adtak ki a köd miatt.

Hétfőn napközben a vasárnap éjszaka képződő köd, illetve felhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken, és fátyolfelhős, napos idő várható. Főként északkeleten helyenként tartósabban megmarad a párás, felhős idő. Csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és 0 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a hosszabb ideig ködös, párás vidékeken néhány fokkal hűvösebb lesz.

Erre a napra Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Vas és Zala megyékre is köd miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ.

Kedden éjszaka többfelé köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben nagyobb területen; elsősorban az északkeleti, keleti megyékben tartósan is megmaradhat. Másutt kevés fátyolfelhőre, napos időre számíthatunk, csapadék nem lesz. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de a tartósan borult részeken több fokkal hidegebb lesz.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre adtak ki figyelmeztetést a köd miatt.

Szerdán éjszaka többfelé köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben főként az északkeleti, keleti megyékben tartósan is megmaradhat. Másutt változó felhőzetre, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Érdemi csapadék nem lesz, de az északkeleti határ környékén futó zápor nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél megélénkülhet, a főváros környékén erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan borult részeken több fokkal hidegebb lesz.

Csütörtökön erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a nap második felében, és inkább az északi megyékben elszórtan már eső, zápor is kialakulhat. A nyugatias szél élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

Pénteken délelőttig még többnyire erősen felhős lesz az ég, de a nap második felében észak felől gyorsan csökkenhet a felhőzet. A nap első felében még elszórtan lehet eső, zápor, a csapadék azonban megszűnése előtt a délutáni órákban átmenetileg átválthat hózáporra is. Erős, olykor viharos lesz az északias szél. A minimumok 1 és 6, a maximumok 4 és 10 fok között alakulnak.

A hétvége változékony időt hoz, a rossz idő után jobbra fordul majd időjárásunk és Vasárnaptól visszatér a kellemes tavaszias idő!!!

Kérlek oszd meg a cikket!!! Köszönjük…

Ingatlan bérbeadás adózása 2019: Az ingatlan bérbeadással kapcsolatos adóváltozások!!!

1. A közüzemi díjak és a bevétel

2019. január 1-je óta az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem megállapításakor nem kell bevételként figyelembe venni az ingatlan használatával összefüggő, bérlőre áthárított díjat, jellemzően a közüzemi szolgáltatások díját1.

Kivételek:

  • A társasház által kötött biztosítás és takarítás díjára, a közös képviselőnek kifizetett díjazásra, a lakók által a felújítási alapba fizetett összegre nem vonatkozik a szabályváltozás.
  • Nem alkalmazható az új szabály a bérlőre áthárított társasházi közös költségre sem, még ha az tartalmaz is például vízdíjat, szemétdíjat. Tehát a bérlő által megfizetett közös költség a bérbeadó ingatlan-bérbeadásából származó bevételének minősül, amelyből költségelszámolásra van lehetőség.
  • Ha a bérlő fix összegű bérleti díjat fizet, ami tartalmazza a lakás rezsiköltségeit is, vagy a bérlő és a bérbeadó fix összegű költségtérítésben állapodnak meg, az új szabály nem alkalmazható. Ezekben az esetekben ugyanis a szolgáltatás díja az igénybevétellel arányosan nem hárítható át a bérlőre. Ilyenkor az egyösszegű bérleti díj vagy költségtérítés ingatlan-bérbeadásból származó bevételnek számít, melyből levonhatók a költségek.
  • Az új szabály arra sem vonatkozik, ha a lakás bérlője a fogyasztásmérő-órák által mért pontos összeget fizeti meg a bérbeadónak, aki azonban átalánydíjat fizet a közműszolgáltatónak, mert ebben az esetben sem a fogyasztással arányosan hárítja át a közüzemi díjakat a bérbeadó a bérlőre.

2. A bérbeadó bevételének és máshol bérelt lakása bérleti díjának „összevetése”

A bérbeadó magánszemélynek lehetősége van arra, hogy a lakás bérbeadásából származó bevételéből levonja az általa más településen bérelt lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett díját. A bevétel ezen a címen csak akkor csökkenthető, ha a bérbeadás és a bérlés időtartama több 90 napnál, és a bérelt lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységből származó bevételéből nem számol el költséget, és számára a bérleti díjat még részben sem térítik meg.

Ha a magánszemély az ingatlant kifizetőnek (jellemzően gazdasági társaságnak) adta bérbe, akkor 2018. december 31-ig ezzel a bevételcsökkentő lehetőséggel csak az adóévre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásában élhetett.
2019. január 1-je óta a lakás-bérbeadásából származó bevételből a kifizetőnek nem kell adóelőleget levonnia, ha a bérbeadó arról nyilatkozik, hogy a bérbeadásból származó jövedelmének megállapításánál figyelembe kívánja venni az általa más településen 90 napot meghaladóan bérelt lakás díját2.

A nyilatkozat alapján a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania, még akkor sem, ha a lakás bérbeadásából az említett szabály alkalmazása után mégis származik adóköteles jövedelme a bérbeadónak (vagyis a bérbeadás bevétele meghaladja a más településen bérelt lakás bérleti díját). Ilyenkor a bérbeadónak kell jövedelme után az adóelőleget megállapítania és a negyedévét követő hónap 12. napjáig megfizetnie, valamint az éves személyijövedelemadó-bevallásban bevallania.

[1] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 17. § (3a) bekezdés.

[1] Szja tv. 46. § (4) bekezdés c) pont

ITT A VALÓSÁG: NYOMOR !!! Három kép egymás mellett, két külön világ >>> MUTATOM:

Az egyik univerzumban a minusz 15 fokos hidegben a futballpályák fűtése a legfontosabb. A másikban az, hogy ne fagyjanak meg az emberek. Ott milliárdokba került a kazánház is, ami a pálya fűtését adja, emitt a szétégett kályhák minden résén ömlik a füst, ha sikerül végre begyújtani.

Ott megnyomnak egy gombot, hiszen ezekhez a futballpályákhoz a legmodernebb technika jár, és már melegszik is a víz a csövekben.Emitt előbb fát kell szedni, akácjövéseket, majd hazahúzni a kukában, feldarabolni kisebbekre, és szárogatni, hogy meggyulladjon végre.

Ott nyilván az az öröm, ha látszik, hogy leolvad a hó, emitt meg az, ha csuklónyi vastag akácot sikerül kivágni, hazavinni úgy, hogy nem kapják el közben.

Százezer forint önkormányzati ajándékot kaphatnak a nyugdíjasok: Sokan nem tudják!!! OSSZÁTOK

Sok nyugdíjas nem tud róla, pedig attól függően, melyik önkormányzathoz tartozik, számos anyagi segítséget kaphat. Vannak olyan települések, ahol kedvezményes uszodabérletet adnak, míg máshol karácsonyi pluszpénz jár az idősebbeknek. Körbenéztük néhány fővárosi kerületben. Mutatjuk, hol milyen támogatásokat találtunk – írja a Pénzcentrum.

Sokan nem tudnak róla, de az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek arról, milyen élethelyzetekben nyújtanak települési támogatást. Persze nem véletlen, hogy ilyen címen számos körzetben támogatják az ott élő és hátrányos anyagi helyzetben lévő nyugdíjasokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium külön számon is tartja, mely önkormányzatok teljesítenek a legjobban. Ráadásul idén az Idősbarát Önkormányzat Díjra az előző évekhez képest jóval több, már csaknem 100 intézmény pályázott. A díjat persze minden évben az az önkormányzat kapja meg, amelyik a leginkább hozzájárul az idős lakosai fizikai és szellemi frissességének megtartásához és a nemzedékek együttműködésének erősítéséhez.

Nem mindegy, hol lakunk

A támogatás fajtáinak palettája rendkívül széles és természetesen nagyban változik attól függően, hogy melyik önkormányzat alá tartozunk. Ez alkalommal a budapesti önkormányzatok között néztünk körbe és gyűjtöttünk össze néhány érdekes lehetőséget, amit érdemes lehet kihasználni a fővárosban élő nyugdíjasoknak.

A budapesti önkormányzatok támogatási lehetőségei között találhatunk többek között:

  • élelmiszertámogatást,
  • krízistámogatást,
  • gyógyszertámogatást,
  • oltási támogatást,
  • lakásfenntartási támogatást,
  • lakás-helyreállítási támogatást,
  • adósságkezelési támogatást,
  • jövedelempótló rendszeres támogatást,
  • temetési támogatást,
  • uszodabérlet támogatást,
  • karácsonyi élelmiszertámogatást,
  • életkortól függő egyszeri támogatást is.

És akkor még nem soroltunk fel minden lehetőséget. Nézzük meg azonban közelebbről is, hogy egy-egy ilyen támogatásnak milyen feltételei vannak, hogyan lehet ezeket kérvényezni.

100 ezer forint a születésnapra

Az egyik legkülönlegesebb támogatási lehetőséget a XIII. kerületi önkormányzat adja a nyugdíjasoknak. 20 ezer forint egyszeri támogatás jár azoknak a kerületi lakosoknak, akik betöltötték a 90. vagy a 95. életévüket. És 100 ezer forint egyszeri támogatást kapnak a 100. életévüket betöltő kerületi lakosok.

De ugyanekkora összeggel, virággal és üdvözlőlappal köszönti a 100. életévüket betöltött lakosait a III. kerületi önkormányzat is.

Ha kevesebbet kapunk, mint az átlag…

A XIII. kerültben decemberben például 5 000 ezer forint egyszeri támogatást kapnak azok a kerületi öregségi nyugdíjasok, akiknek az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a kerületi átlagnyugdíjat. A kerületben lakó nyugdíjasoknak egyébként az átlagos ellátása sem alacsony: 147 024 forint, ami magasabb az országos átlagnál.

Még mindig azt tapasztaljuk, hogy az idősekre – általánosságban is jellemző – takarékoskodás jelen van mindennapi életükben. Évente végzett felméréseink szerint legtöbbet a lakhatásra, majd gyógyszerre és élelmiszerre költenek. Többségük csak végső esetben kér pénzbeli támogatást – mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Gellért Lajos, a XIII. kerület sajtóreferense.

3 000 forint fűtésre

VII. kerületi Erzsébetvárosi Önkormányzattól számos támogatás mellett a lakhatás biztonságának megőrzése érdekében fűtési támogatást is igénybe vehetnek a kerületben élők. Az igénylés egyik alapfeltételei közé tartozik, hogy a lakástulajdonosa vagy bérlője életvitelszerűen a kérelemmel érintett lakásban éljen és töltse be a 65. életévét. Bevételek tekintetében egyedülállóként a havi jövedelme nem haladhatja meg az érvényes öregségi nyugdíj 280 százalékát, míg két személyes háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg az érvényes öregségi nyugdíjminimum 220 százalékát. A fűtési időszakban ( november, december, január, február, március)

A fűtési támogatás összege havi 3 000 forint.

Autóval az orvoshoz

2013-ban Józsefváros Önkormányzata nyerte az Idősbarát Önkormányzat díjat, ennek megfelelően pedig még most is kiemelt figyelmet fordítanak az idősekre. A települési támogatásokon felül számos formában próbálják könnyebbé tenni az idősebbek hétköznapjait. A több hasznos lehetőség egyike például az Időspéntek szolgáltatás, amelynek keretében autóval és egy segítővel együtt tudnak eljutni az orvoshoz az idős emberek.

Az egészségük érdekében, illetve az orvoshoz jutás gyorsítására jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működik – hívta fel a figyelmünket Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóirodája.

Élelmiszerutalvány karácsonykor

A XXIII. kerületben lakcímmel rendelkezők a jövedelmi helyzetüktől függetlenül évente egy alakalommal 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kaphatnak. Fontos azonban, hogy ezt külön igényelni kell. Az élelmiszerutalvány iránti kérelmet az adott év októberének első napjától, november második napjáig lehet írásban benyújtani az erre rendszeresített formanyomtatványon.

Az utalványok felvételére az Önkormányzat házipénztárában van lehetőség, a megállapító határozat kiküldését követően – tudtuk meg s XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatalától.

Az igénylés feltétele azonban az, hogy már 2 éve legyen állandó bejelentett lakóhelyünk és életvitelszerűen a kerületben éljünk. A kérelmet azok adhatják be, akik a már a benyújtás időpontjában betöltötték a 75. életévüket.

Burgonya akció

A III. kerületben számos más támogatás mellett az önkormányzat jelentős összeget fordít az idősek szociális étkeztetésére.

Étkeztetésre 2016. évben 35 822 ezer Ft-ot költöttünk, saját forrásból. – válaszolta megkeresésünkre Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata.

Ezen felül az önkormányzat minden évben megrendezi a kerületi burgonya akciót, amelynek keretében elsősorban a nyugdíjasok juthatnak kedvezményesen egy zsák burgonyához. Erre az önkormányzat tavaly 43 millió forintot költött.

Oltási támogatás

Az I. kerületi Budavári Önkormányzat az egészségügyi megelőzést szolgáló védőoltások költségeit részben átvállalja. Míg a pneumococcus védőoltás teljes költségét vállalja. A támogatás feltétele, hogy életvitelszerűen a kerületben éljünk és betöltsük a 80. életévünket.

Az oltási támogatás iránti kérelmet a jogosult az erre rendszeresített formanyomtatványon két példányban a háziorvos védőoltásra tett javaslatával együttesen, zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Csoportjához juttatja el – mondta el a Pénzcentrumnak a Budavári Önkormányzat.

Pótszabadságot és jutalmat kapnak a kormánytisztviselők!!! Ezt kapják a Kormánytól >>>

Pótszabadságot és jutalmat kapnak a kormánytisztviselők!!!

Ezt kapják a Kormánytól >>>

Nemcsak a minisztériumi kormánytanácsosoknak, kormányfőtanácsosoknak járna pótszabadság, hanem a kormányzati főhivatal és a központi hivatal kormánytisztviselőinek is – erről szóló módosító javaslatot fogadott el a parlamenti törvényalkotási bizottság. Törvénybe foglalják azt is, hogy a honvédelmi dolgozóknak tilos lesz kritizálni a kapott utasítást.

Több módosító indítványt fogadott el csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – írta az MTI.

Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő, kormánypárti képviselők kezdeményezte módosításánál részletesen meghatározták, hogy adásvételkor a helyi földbizottságoknak milyen szempontokat kell néznie a földár véleményezésénél. E szerint erdőnek nem minősülő föld esetén a földnek – indexálással meghatározott – 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képességét kell figyelembe venni, ezt alapos indok nélkül nem haladhatja meg az eladási ár. Erdőnek minősülő föld esetén a földnek 50 éves termelési ciklusra számított jövedelemtermelő képességét kell nézni úgy, hogy az erdőtalaj és a faállomány értékét együttesen kell megállapítani, amelynek során az erdőtalaj értékét az erdő örökös járadékából, míg a faállomány értékét a potenciális véghasználatból levezetett jelenérték szerint kell kiszámítani.

A módosítás indoka az volt, hogy megvédjék a vásárlót a hosszú megtérülési időt eredményező irracionális befektetéstől, ugyanis az a saját gazdálkodásában is helyrehozhatatlan törést okozhat, illetve a gazdálkodói közösségnek is kárt okoz a földárak túlzott mértékű emelkedésével és ezáltal földpiaci buborék képződésével – vélik a kormánypárti képviselők.

A kormányzati tanácsosok és a központi kormánytisztviselők jól járnak

A kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat módosításának értelmében március 1-jével alakulnak át a mostani jogviszonyok, az érintetteket március 15-ig kell tájékoztatni a változásról, addig kell megkapniuk kinevezési okmányukat, illetve addig közlik velük, mekkora fizetést kapnak.

Az alapszabadság mértéke nem változik, de a módosítás szerint nemcsak a minisztériumi kormánytanácsosoknak, kormányfőtanácsosoknak járna álláshelyük besorolásától függően pótszabadság, hanem a kormányzati főhivatal és a központi hivatal kormánytisztviselőinek is. A családosok gyermekük tizennyolc éves koráig kapnak pótszabadságot, az eredeti javaslat szerint a gyermek tizenhat éves koráig járt volna pótszabadság.

Álláshelyi elismerés először nem tíz, hanem öt év után járna a kormánytisztviselőnek, aki háromhavi illetményét kapná meg ez alkalomból. Harmincöt év után már huszonnégyhavi jutalom járna. Változtattak a szolgálati elismerés idősávjain is, húsz helyett huszonöt év után kaphat ilyen juttatást a kormánytisztviselő.

Kőbe vésik: tilos kritikát megfogalmazni a honvédelmi dolgozóknak

A honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslatba beleírták: a honvédelmi alkalmazott a kapott utasítást csak akkor bírálhatja, ha annak végrehajtásával bűncselekményt követne el.

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépésével kapcsolatos szabályokon is változtatásokat kezdeményezett a testület, határidőket módosítva. Eszerint a köztársasági elnök február vége helyett május végéig tehet javaslatot a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének személyére, akiről az Országgyűlésnek június 15-ig kell döntenie. Az elnök megválasztására a Kúria elnökének megválasztásával megegyező szabályokat kell alkalmazni – írta az állami hírügynökség.

A kamerák is vették, mikor összeesett az RTL sztárja >>>

A kamerák is vették, mikor összeesett az RTL sztárja >>>

Ádám kissé túlvállalta magát, így amikor a vízből kiemelte az arcát egyet lépett és összeesett. Úristen!- ordította valaki, de azt, hogy mi történt pontosan, és hogyan jött helyre Ádám csak a mai részből tudhatták meg a nézők.

Solti Ádám (Budapest, 1980. április 19. –) magyar színész, táncos, énekes, fogtechnikus.

Solti Ádám
Életrajzi adatok
Született 1980. április 19. (38 éves)
Budapest
Pályafutása
Híres szerepei Bokros Ádám
(Barátok közt)
Solti Ádám weboldala
PORT.hu-adatlap
Solti Ádám (Budapest, 1980. április 19. –) magyar színész, táncos, énekes, fogtechnikus.

Tartalomjegyzék
1 Életpályája
2 Fontosabb színházi szerepei
3 Filmes és TV szerepei
4 Jegyzetek
5 További információk
6 Források
Életpályája
1980-ban született Budapesten. 1994-1998 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanult. 1998-2001 között a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola tanulója volt, ahol fogtechnikus szakképesítést szerzett. 2001-2013 között fogtechnikusként is dolgozott.

Már általános iskolásként a színjátszókör tagja volt. 1999-2007 között az Independence Tánccsoport oszlopos tagja volt. 2000-2001 között a Vígszínházban szerepet kapott az Óz, a nagy varázsló című előadásban is. 2008-2013 között az Szép Ernő színházi társulat tagja is volt. 2010-ben létrehozta a “Non Stop” nevű énekes formációt, amellyel bekerült az X-faktor című, az RTL Klubon futó televíziós showműsorba. Itt szerzett országos ismertséget. 2010-től a Barátok közt című sorozat állandó szereplője.

2015-től több szerepben is játszik a Madách Színházban (Macskák, Az operaház fantomja, Szerelmes Shakespeare, Nyomorultak).

Fontosabb színházi szerepei
Boublil-Schönberg: Les Misérables – A nyomorultak – Marius
Rice-Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát – József
A. L. Webber: Az Operaház Fantomja – Raoul
A. L. Webber – T. S. Eliot: Macskák

2018. SZEPTEMBER 1-TŐL ÍGY KAPHATSZ PÉNZT BENZINRE, LAKBÉRRE, ÓVODAI KÖLTSÉGEKRE >>>

2018. SZEPTEMBER 1-TŐL ÍGY KAPHATSZ PÉNZT BENZINRE, LAKBÉRRE, ÓVODAI KÖLTSÉGEKRE >>>

MUTATJUK HOL KÉRHETED :
Bár január 1-jétől szűkült a kedvezményes adózás mellett nyújtható béren kívüli
juttatások köre – a cafeteria elemei közül többet is átsoroltak a magasabb adóterhet
viselő „egyes meghatározott juttatások” kategóriájába –, az utánuk æzetendő
közterhek mértéke a Mikulás-csomagnak köszönhetően csökkent – hívja fel a
munkaadók ægyelmét a MAZARS. -írja a pr7.hu 

December 12-én fogadta el az országgyűlés a „Mikulás-csomag” néven is emlegetett újabb adócsomagot. A módosítások nyomán január 1. ÓTA 22 százalékra mérséklődika magasabb, 27 százalékos egészségügyi hozzájárulási kulcs, ez pedig hatással lesz a cafeteria keretében adható juttatásokra is. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szakértői összegyűjtötték a 2017-től biztosítható, népszerű vagy
most bevezetendő juttatási formák feltételeit, valamint a vonatkozó közterhek
mértékét.
Adómentes juttatások 2017. január 1-jétől és 2018.január 1-től >>>
Az adómentes juttatások köre kibővült, melynek következtében a munkáltató az
alábbi juttatásokat adhatja munkavállalói részére köztehermentesen:
belépő sportrendezvényekre, sportlétesítmények használata (értékhatár
nélkül)
kulturális rendezvények évi 50 ezer forintig
óvodai, bölcsődei ellátás
vissza nem térítendő lakáscélú támogatás
védőoltások, védőeszközök (pl. szemüveg)
albérleti támogatás.
„A æatalabb munkavállalók közül nyilván sokaknak jelent érdemi segítséget az
albérleti támogatás, amely jövőre a jelenleginél jóval kedvezőbb feltételek mellett
lesz adható, hiszen kivételesen nem feltétele az adómentességnek, hogy a juttatás
minden munkavállalónak járjon – hangsúlyozta dr. H. Nagy Dániel, a MAZARS Kft.
senior adómenedzsere. Ezzel a lakbér támogatás a cafeteria juttatások körén kívül is
nyújtható lesz.”
Az albérleti támogatás szigorú feltételekhez kötött, a bérleményről számlát kell
hoznia a dolgozónak, akit legalább 36 órás munkaviszonyban kell foglalkoztatni.
További feltétel, hogy a munkahelye és az állandó lakóhelye minimum 60 kilométer
távolságra legyen egymástól, illetve a tömegközlekedéssel való ingázás legalább
három órát vegyen igénybe.
Január 1-jétől új elemként jelent meg a cafeteria-rendszerben a 100 ezer forint
összegű pénzjuttatás, mely készpénz vagy átutalás formájában adható, utalványra
nem váltható.
A versenyszférában dolgozók jövő évtől a 450 ezer forintos ún.
rekreációs keretösszegből maximum 100 ezer forintig választhatják a kedvezményes
adózású pénzjuttatást, ha a munkáltató cafeteria rendszere ezeket elérhetővé teszi.
A közszférában dolgozók számára változatlanul 200 ezer forint marad a keret.
Ha a Szép kártyás juttatás – önmagában, vagy pénzjuttatással együtt – átlépi a
rekreációs keretet – azaz a 450 ezer, illetve 200 ezer forintot -, úgy a limitet meghaladó összeg egyes meghatározott juttatásként válik adókötelessé.
Fontos azonban megjegyezni, hogy
ha a munkáltató százezer forintnál nagyobb pénzösszeget juttat a munkavállaló részére, úgy a
többlet bérjövedelemként válik adókötelessé.
A béren kívüli juttatások esetében megváltozik az adóalap számítása is. A juttatás
bruttó értékének 1,19-es szorzója 1,18-ra csökken, mely után 15 százalék személyi
jövedelemadó (szja), illetve 14 százalék egészségügyi hozzájárulás æzetendő, azaz a
közterhek mértéke összesen 34,22 százalék lesz.
A Szép kártya alszámláira adott juttatás a következő szolgáltatásokra adható:
szálláshely (maximum évi 225 ezer Ft)
vendéglátás (maximum évi 150 ezer Ft)
szabadidős tevékenység (maximum évi 75 ezer Ft).
Egyes meghatározott juttatások
Jövőre több cafeteria-elem is kikerül a béren kívüli juttatások köréből: így például az
Erzsébet-utalvány, a helyi utazásra szóló bérlet, az iskolarendszerű képzés, a
munkahelyi étkeztetés és az önkéntes pénztári hozzájárulás is egyes meghatározott
juttatásként lesz adóköteles. Ezeknél a juttatásoknál is 1,18-ra csökken az adóalap
számításánál használt szorzó, így a számított adóalap után 15 százalék szja,
valamint 22 százalék egészségügyi hozzájárulás æzetendő. Ez összesen 43,66
százalék közterhet jelent. Majd 2018. január 1-től további, két százalékos mérséklés
várható a magasabb eho-kulcs esetében.
H. Nagy Dániel hozzáfűzte: „Ugyan idén szűkült a kedvezményes adózás mellett
nyújtható béren kívüli juttatások köre, és számos elemet átsoroltak a magasabb
adóterhet viselő egyes meghatározott juttatások kategóriájába, az utóbbiak után
æzetendő közterhek mértéke azonban a Mikulás-csomagnak köszönhetően
mérséklődött. A munkavállalók számára pedig előnyös változást hoz, hogy az egyes
meghatározott juttatások körébe átemelt elemek esetében megszűnnek az
értékhatárok.

Szülők, fiatalok vigyázzatok!!!!Vacsora közben remegni kezdett, majd meghalt … Osszátok …

Szülők, fiatalok vigyázzatok!!!!Vacsora közben remegni kezdett, majd meghalt … Osszátok …

Vacsora közben remegni kezdett, majd meghalt. Az orvos diagnózisa sokkolta a családot!
A 17 éves Julio Macias Gonzales épp a családjával vacsorázott, maikor hirtelen rosszul érezte magát. Mire kiértek a mentők, sajnos a mexikói fiatalt már nem tudták megmenteni.

Görcsös rohamokat kapott, majd rángatózni kezdett, és eszméletét vesztette. A családja azonnal értesítette a mentőket, de sajnos már túl késő volt. A fiú a vacsora előtt a barátnőjével találkozott, ennek következménye pedig egy óriási szívás nyom volt a nyakán.

Az orvosok megállapították, hogy a halált a szívás következtében létrejött stroke okozta. A harapással egybekötött, szerelmes nyakszívás annyira erősre sikerült, hogy vérrögképződést okozott. “A nyak kiszívása természetesen nem vezet minden esetbe stroke-hoz, de igen ritkán, mint például Julio esetében is, sajnos komolyabb következményei is lehetnek. Akik valamilyen genetikai, kötőszöveti betegségben szenvednek, vagy gyengébbek az érfalai, jobb, ha kerülik a szerelem ezen kinyilatkoztatási formáit” – állítják a szakemberek. Nem ez az első ilyen eset, 2011-ben például egy 44 éves nő, szintén egy vérrög következtében, teljesen lebénult, miután a férje kiszívta a nyakát.