Címke: Időjárás

Berúgja az ajtót a tavasz :a jövő héten akár 20 fok is lehet!

Berúgja az ajtót a tavasz :a jövő héten akár 20 fok is lehet!

Noha a hétvégén még bőven teles időre lehet számítani, azonban a jövő héttől teljesen feje tetejére áll minden, ugyanis a tavasz kellős közepébe csöppenünk majd.

Az Időkép.hu előrejezése szerint, jövőhéten 10 fok fölötti nappali hőmérsékletre számíthatunk, a melegedés pedig folyamatosan csak egyre jobban növekszik. Olyannyira, hogy nyugaton, délnyugaton csütörtökre akár 19-20 fok is lehet.

Hétfőn száraz, napos idő vár ránk, amit néhol fátyolfelhők zavarhatnak meg némi gyengébb széllel, ami csak északnyugaton élénkülhet fel. 

Az enyhülés csak éjjel várható, napközben 7-10 fokra melegszik fel az idő, ami a Dunántúlon még ennél is magasabb lehet.

Kedden már visszatér a szél, a Dunántúlon erősebb, már-már viharos lökésekre kell készülni, viszont egészen péntekig elkerül bennünket mindenféle csapadék.

Időjárás: 2019 Dávid naptár, ekkor érkezik az igazi tartós tavasz, a 20 fok, és a meleg napsütés!

2019 Dávid naptár, ekkor érkezik az igazi tavasz, 20 fok, napsütés

Március első napjaiban ismét hidegre fordul majd az idő, éjjel még lehetnek fagyok. Az előrejelzésem és a számításaim szerint március 5-én hirtelen érkezik meg hazánkba a tavasz.“

Dávid Mihály szerint már június elején is nagyon meleg lesz, a nyár pedig igen forrónak ígérkezik, sorra megdőlnek várhatóan majd az előző évi hőségrekordok.

“Hullámzó lesz az év, minden hónapban lesz egy nagyon meleg és egy nagyon hideg időszak, de július eleje is strandidőt tartogat.

Kevés lesz az eső, számításaim szerint négy év múlva várható csapadékos nyár, addig viszont a mezőgazdaságból élők bosszankodhatnak.”

Figyelem – Időjárás!!! napokon belül jön az eső a köd és a hó is visszatér!!! Heti előrejelzés:

Figyelem – Időjárás!!! napokon belül jön az eső a köd és a hó is visszatér!!! Heti előrejelzés:

Kitart a kora tavasz egészen csütörtökig, amikor aztán jön az eső és a szél. Hétfőn és kedden több megyére figyelmeztetést adtak ki a köd miatt.

Hétfőn napközben a vasárnap éjszaka képződő köd, illetve felhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken, és fátyolfelhős, napos idő várható. Főként északkeleten helyenként tartósabban megmarad a párás, felhős idő. Csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és 0 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a hosszabb ideig ködös, párás vidékeken néhány fokkal hűvösebb lesz.

Erre a napra Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Vas és Zala megyékre is köd miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ.

Kedden éjszaka többfelé köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben nagyobb területen; elsősorban az északkeleti, keleti megyékben tartósan is megmaradhat. Másutt kevés fátyolfelhőre, napos időre számíthatunk, csapadék nem lesz. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de a tartósan borult részeken több fokkal hidegebb lesz.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre adtak ki figyelmeztetést a köd miatt.

Szerdán éjszaka többfelé köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely napközben főként az északkeleti, keleti megyékben tartósan is megmaradhat. Másutt változó felhőzetre, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Érdemi csapadék nem lesz, de az északkeleti határ környékén futó zápor nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél megélénkülhet, a főváros környékén erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan borult részeken több fokkal hidegebb lesz.

Csütörtökön erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a nap második felében, és inkább az északi megyékben elszórtan már eső, zápor is kialakulhat. A nyugatias szél élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

Pénteken délelőttig még többnyire erősen felhős lesz az ég, de a nap második felében észak felől gyorsan csökkenhet a felhőzet. A nap első felében még elszórtan lehet eső, zápor, a csapadék azonban megszűnése előtt a délutáni órákban átmenetileg átválthat hózáporra is. Erős, olykor viharos lesz az északias szél. A minimumok 1 és 6, a maximumok 4 és 10 fok között alakulnak.

A hétvége változékony időt hoz, a rossz idő után jobbra fordul majd időjárásunk és Vasárnaptól visszatér a kellemes tavaszias idő!!!

Kérlek oszd meg a cikket!!! Köszönjük…

Az OMSZ figyelmeztetése: Brutális idő jön! Eső, jeges eső, és 10-15 cm hó jön >>>

Az OMSZ figyelmeztetése:

Többfelé ónos esővel kezdődik a hét: több megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre. A hét további részében is többször lehet csapadék, a hétvégén melegedés várható, akár 10 Celsius-fok körüli maximumokra is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn keleten is beborul az ég és sokfelé várható csapadék: a keleti, délkeleti megyékben esőre, másutt kezdetben vegyes halmazállapotú csapadékra, majd egyre inkább havazásra kell számítani. A reggeli, délelőtti órákban főként a középső területeken átmenetileg intenzív ónos eső is lehet. Elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben jelentős mennyiségű csapadék valószínű. Helyenként a szél is megerősödik. Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyére adtak ki másodfokú, Nógrád és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést hétfőre. Emellett Budapestre, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére a havazás veszélye miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.

A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 6 és plusz 2 fok között alakul, de északkeleten a kezdetben kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. Napközben 0-7 fokig melegszik a levegő.

Kedden számottevő csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban mínusz 5 és 0, napközben 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán a keleti határnál előfordulhat kisebb eső, ónos eső, nyugaton néhol gyenge havazás. A minimumhőmérséklet többnyire mínusz 8 és mínusz 3 fok között, a kevésbé felhős, havas tájakon mínusz 8 fok alatt alakul. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű.

Csütörtökön többfelé várható csapadék; nyugaton hó, másutt vegyes halmazállapotú. Néhol megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 6 és mínusz 1, napközben mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Február elsején, péntek reggel párás, foltokban zúzmarás idő várható, majd feloszlik a köd és változóan felhős lesz az ég. Reggel a ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat, este nyugaton lehet eső, záporeső. A szél többfelé megerősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 6 és 0, a maximumhőmérséklet plusz 1 és 6 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap többfelé várható eső, zápor, és erős lesz a szél is. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, vasárnap 0 és plusz 6 fok között alakul. A nappali maximumok szombaton plusz 3 és 10, vasárnap 4 és plusz 13 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Kiadták a figyelmeztetést, jön a havazás !!! Délen fog a legtöbb esni >>>

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma a késő esti óráktól dél, délnyugat felől ismét csapadékzóna érkezik, amelyből a déli tájakon újfent előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás.

Az éjszaka folyamán, kedd hajnalig nagyjából lepel-2 cm hóréteg kialakulása várható a Pécs–Békéscsaba vonaltól délre. Kedden napközben tovább halad a csapadékzóna egyre inkább kelet, északkelet irányába.

Holnap estig a Nagykanizsa–Nyíregyháza vonalig lehet havazásra számítani, összességében lepel-10 cm hóréteg alakulhat ki (dél felé haladva a nagyobb mennyiségekkel). A déli, délkeleti határvidéken akár 10 cm-t meghaladó (10-12 cm) hó is hullhat.

Keddre pedig már kilenc megyére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki:

Fotó: met.hu

Figyelmeztetés: órákon belül újra lecsap a havazás! Ismét havazni fog egész éjjel!!!!

Úgy tűnik, csak átmenetileg állt el a havazás, az időjárási előrejelzések szerint már szerda délután újabb, kiadós téli csapadékra lehet számítani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára vonatkozó jelentése szerint ma többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmenetileg vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Kezdetben többfelé számíthatunk csapadékra: északkeleten havazás várható, másutt havas eső, eső valószínű, néhol átmenetileg ónos eső is lehet.

Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.01.10. csütörtök éjfélig
Csütörtök délelőttig elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon, illetve délkeleten, keleten fordulhat elő havazás, hózápor (lepel – 4, 5 cm). Ma délen helyenként ónos eső sem zárható ki. Csütörtök késő estétől a délkeleti megyékben kezdődik ismét gyenge intenzitású havazás.

Csütörtökön megerősödik, az Észak-Dunántúlon és északkeleten időnként viharossá fokozódik (~60 km/h) az északi, északkeleti szél. Északkeleten ez hordhatja a már lehullott havat.

2019.01.09. 12:11 Országos Meteorológiai Szolgálat

JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
JelFokEseményLeírás
Ónos esőGyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.

Megbolondult az időjárásunk! Leesett a hó Ausztriában! Osszátok meg >>>

Megbolondult az időjárásunk! Leesett a hó Ausztriában! Osszátok meg >>>

Hó és havazás – erre ébredtek ma a szomszédos országunkban, ahol hirtelen a nyárból egyből tél következett.
Ausztria nyugati és középső részén augusztus 26.-ára helyenként 30 cm friss havat hozott az átvonult hidegfront.- írja mindezt az Időkép.

A legnagyobb hómennyiség az ország középső tájain volt jelentős.

Hintertux gleccserén 30 cm, a Mölltal-gleccseren 20 cm, a Dachsteil-gleccser területén pedig 10 cm vastag friss hó hullott. Hintertuxon nyitva vannak a sípályák, a Stubai-gleccseren pedig hamarosan indulnak az első liftek.

Nagyon komoly, amit bejelentett. A frontokról, zivatarokról olyat mondott Németh Lajos…ilyen lesz a hosszú hétvége időjárása >>>

Nagyon komoly, amit bejelentett. A frontokról, zivatarokról olyat mondott Németh Lajos…ilyen lesz a hosszú hétvége időjárása >>>

Ez érkezik  >>>

Németh Lajos a Mokka műsorában beszélt a következő napokról. A Balaton partjánál jelentette ki, hogy az augusztus huszadikai ünnep és az azt megelőző hétvége időjárása nyárias, alig felhős, 30 fok körüli meleget hozó lesz. Éppen olyan, mint a mai!

Nagyon komoly gondok voltak, azokban az években, amikor hatalmas szélviharok, esők zavarták meg az ünnepi rendezvényeket. Idén az előrejelzések szerint nem várható vihar vagy zivatar augusztus 20-ára!

A meteorológus közölte az előző hidegfront már messze a Keleti- Kárpátoknál jár. Most anticiklon van felettünk, ami megállj parancsol a frontoknak, így a következő napok időjárása nyugodt, esőmentes, nyáriasan meleg lesz.

Szombatra gomolyfelhős, napos időt jósol a Kiderül.hu, az előrejelzés szerint elsősorban a déli és az északkeleti határvidéken alakulhat ki néhol zápor, zivatar.

A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, csupán zivatar környezetében fordulhat elő átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

Vigyázzatok! Ezekben a megyékben még az eddiginél is pokolibb lesz a hőség egész héten: Itt a térkép >>>

Vigyázzatok! Ezekben a megyékben még az eddiginél is pokolibb lesz a hőség :

Itt a térkép >>> Heti előrejelzés

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: a napi középhőmérséklet az ország nagy részén 25 Celsius-fok felett, északnyugaton 27 fok körül valószínű. Zápor zivatar bárhol előfordulhat …

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Baranya megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Bács-Kiskun megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Békés megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Csongrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Fejér megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 2 Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
Hajdú-Bihar megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Heves megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 2 Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
Nógrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Somogy megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Tolna megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Vas megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Veszprém megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
Zala megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hőség fokozat: 1 Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.

ELSŐ- ÉS MÁSODFOKÚ FIGYELMEZTETÉSEK VANNAK ÉRVÉNYBEN

FIGYELEM!!! Kiadták a nyár első hőségriasztását, brutális meleg jön >>>

FIGYELEM!!! Kiadták a nyár első hőségriasztását, brutális meleg jön >>>

A héten mindenütt 30 fok fölötti hőmérsékletek lesznek, de az igazi kánikula az ország keleti felében üt be.

Egyre erősödik a nappali felmelegedés, az ország keleti felén kifejezett hőségre figyelmeztet az OMSZ. A következő napokban többfelé emelkedik 30 fok fölé a csúcshőmérséklet, a Dunától keletre egyes megyékben a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 fokot.

Mára Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést.

A hét második felében sem fogunk fázni, csütörtökön és pénteken ugyanezekben a megyékben érvényes a figyelmeztetés. Szombaton Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére van érvényben figyelmeztetés.

A hőség természetesen az egészségünkre is kihat. Az érzékenyek körében melegfronti tünetek jelentkezhetnek:

fejfájás, migrén, alvászavarok, dekoncentráltság, vérnyomáspanaszok és rosszullét.

A helyenként kialakuló záporok, zivatarok idején romolhat az asztmások állapota. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között nagyon erős lesz, ha tehetjük, inkább maradjunk árnyékban és védjük a bőrünket.