Gyerektartás, tartásdíj 2022:
három hónap késedelem után megelőlegezi az állam a gyerektartás díját 2022 -től!
Eddig csak futott a gyerektartás – tartásdíj után? Hamarosan megpihenhet!
Az elvált szülők, akiknek küzdeniük kellett a tartásdíjért, eddig fájdalmasan magukra voltak a hagyva a harcukkal. 2022-től új világ jön.
Ez akkora fordulat, hogy szinte már-már áttörés – mondta el Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője az Indexnek, percekkel azután, hogy az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a tartásdíjtörvényt.
(Ennél sokkal pontosabb megfogalmazásban egyszerre több törvénymódosításra mondott igent a Ház, amelyek mind az egyszülős családok életkörülményeinek javítását szolgálják.)
A most elfogadott gyerektartás törvény fontosabb elemei:
- 2022-től már három hónap késedelem után megelőlegezi az állam a gyerektartást (a korábbi hat hónap helyett);
- jövő év január 1-jétől megszűnik az eddigi szociális belépési jövedelemhatár;
- az eddigi szabályok szerint az állami megelőlegezés egyik feltétele az volt, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem érheti el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét – ezt a módosítást jövőre eltörli, így az állam a családok jövedelmi helyzetétől függetlenül segíti a tartásdíjhoz való hozzájutást;
- a jövőben a megelőlegezett tartásdíj felső határa a minimálbér 30 százaléka lesz, vagyis 50 ezer forint fölé nő a jelenlegi mintegy 14 ezer forintról;
- a folyósítást csak akkor függesztik fel, ha a nem fizető szülőtől sikerül a tartozásának legalább 80 százalékát behajtani;
- könnyebben folytatható a jövőben a végrehajtás az adóssal szemben, több jogosultságot kap a végrehajtó az eljárás folytatására;
- a gyermektartási perek is gyorsulhatnak, többek között az ellenkérelem határidejének lerövidítése által;
- a módosítás a bíróság számára is lehetővé teszi, hogy hivatalból tárja fel a nem fizető szülő vagyoni vagy jövedelmi helyzetét;
- a törvénytervezet alapján indokolt esetben a bizonyítást a bíróság hivatalból is elrendelheti. Ennek részeként a tartásdíjra kötelezett fél vagyoni helyzetének feltárására a bíróság megkeresheti a szülő munkáltatóját vagy a hazai hatóságokat.
Egyszülős család – nem tudom, hogy korábban valaha elhangzott-e a kifejezés a parlamentben. Ezzel a törvénymódosítással most több tízezer család, egyszülős család élete változik meg, válik sokkal könnyebbé. Lassan húsz éve foglalkozom egyszülős családokkal, és ilyen nagy segítség korábban még soha nem érkezett ilyen célzottan az egyszülős családoknak– tette hozzá a törvénymódosítás margójára Nagy Anna – írja az Index.hu.
Egygyerekes jól járnak:
A gyermeküket egyedül nevelő szülők, és természetesen gyermekeik érdekeit védő civil szervezet vezetője a most elfogadott gyerektartás törvény legfontosabb elemének azt tartja, hogy a gyerekek, akik eddig nem kapták meg, hozzájuk mostantól el fog jutni a tartásdíj összege.
Ha egy gyermek nem mehet el nyaralni, táborozni, nem járhat edzésre, különórára, ezeket ez élményeket és lehetőségeket később nem lehet bepótolni, visszahozni. Ezért is elengedhetetlenül fontos, hogy a gyerek akkor kapja meg a tartásdíjat, amikor az ténylegesen jár neki. Majd utána az állam elrendezi a szülővel a dolgot, aki bármilyen oknál fogva nem fizet, mert azt gondolja, hogy neki nincs kötelessége, felelőssége a gyereke felnevelésében
– magyarázza Nagy Anna, hogy a tartásdíj ügye miért egyben komoly gyermek-esélyegyenlőségi kérdés is. Hiszen az elmaradó tartásdíjjal a továbbtanulási és későbbi elhelyezkedési tervek is csorbát szenvedhetnek.
Ugyanakkor az egyszülős családokat érintő problémák sorában nemegyszer arról beszélünk, hogy van-e a gyereknek cipője, vagy épp mit eszik a gyerek, amikor nem kap ebédet, uzsonnát az iskolában. Sokszor nagyon nehéz élethelyzetek alakulnak ki. Mi ezt visszajeleztük a döntéshozóknak, és szerencsére értő fülekre találtak a kéréseink
– vonta meg a gyors mérleget az Egyszülős Központ vezetője.
2 hozzászólás