web analytics

CSÜTÖRTÖKTŐL BEZÁRATJÁK EZEKET A HELYEKET IS >>>

napifriss.hu
napifriss.hu

Itt a rossz hír – CSÜTÖRTÖKTŐL BEZÁRATJÁK EZEKET A HELYEKET IS >>>>

A járvány második hulláma zajlik Magyarországon. Nő a fertőzöttek száma, és ezzel együtt akár egy napon belül is dinamikusan nő és változik a kórházi ápolást igénylők és a lélegeztetett betegek száma is. Ezért, ahogy az az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin elhangzott, az egészségügyi védekezés, a kórházi munkaszervezés és az esetleges vezénylések hatékony megszervezése érdekében a kórházaktól még teljesebb körű, valós idejű adatszolgáltatást kértünk a kórházban ápolt koronavírusos betegek és a lélegeztetést igénylők számáról.

CSÜTÖRTÖKTŐL BEZÁRATJÁK EZEKET A HELYEKET IS >>>

Sok Magyar jár át a határon ezekre a helyekre minden hétvégén:

Csütörtöktől Szlovákiában és Romániában be kell zárniuk a fürdőknek.
Tavasszal is kötelezték a fürdőket a zárvatartásra és csak a nyár elejétől nyithattak ki újra.
A szlovák fürdők a közelmúltban indítottak kampányt, hogy állami segítséget kaphassanak.
A koronavírus-járvány első hullámának az elején, március 13-án kötelezően be kellett zárniuk a Szlovákiában működő fürdőknek, uszodáknak, a szállodák wellness részlegeinek. A tilalom náluk jóval tovább tartott, mint Magyarországon. Amíg idehaza a vidéki fürdők szabadtéri részeit már május első napjaiban ki lehetett nyitni, addig Szlovákiában erre csak június 3-tól volt mód.

A szlovákiai központi válságstáb mai bejelentése alapján viszont október 15-től, azaz csütörtöktől ismét bezárásra kényszerülnek a wellness központok, uszodák, szaunák, aquaparkok. Emellett egyébként több egyéb szigorítást is bevezetnek. Ezek közé tartozik, hogy a szabadban is kötelező lesz a szájmaszk viselése, tilos a hat főt meghaladó gyülekezés és a 65 év felettiekre vonatkozóan vásárlási sáv lesz 9 és 11 óra között.

A Szlovákiai Aquaparkok és Fürdők Szövetsége két héttel ezelőtt indított egy kampányt, amiben a kormányzati megsegítésüket kérték. A kötelező zárvatartási időszak, valamint a nyári gyengébb forgalom miatt ugyanis a szlovákiai fürdők is nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A szomszédos országokhoz hasonlóan szeretnék elérni, hogy a turizmus és annak az egyik fontos motorjának számító fürdők számára dobjon mentőövet a szlovák kormány.

napifriss.hu
Hírek 2020