Szociális tüzelőanyag-támogatás 2018: jön az ingyen tüzifa, és pénz támogatás szénre!!!

Szociális tüzelőanyag-támogatás 2018: jön az ingyen tüzifa, és pénz támogatás szénre!!!

A Belügyminiszter kiírta a legújabb szociális tüzelőanyag-pályázatot, amelyre az 5000 fősnél kisebb települések önkormányzatai jelentkezhetnek. Az önkormányzatok az átlagos közfoglalkoztatási létszám, illetve a 80 év feletti lakosok száma alapján kaphatnak tűzifa-, valamint szénvásárlásra pénzt, és a vásárolt mennyiséget oszthatják szét a családok között.

Évről évre nő a szilárd tüzelőanyagok ára, a költségvetésben azonban 2014 óta rendre csak 3 milliárd forintot állítanak be erre a célra. Az idei évre is 3 milliárd forintot terveztek be eredetileg, de átcsoportosítás után végül 4 milliárdos lett a keret.

Közben a támogatott háztartások száma majdnem a négyszerezésre, 45 ezerről 180 ezerre nőtt, az önkormányzatoké pedig csaknem ötszörösére, 456-ról 2255-re.

Aztán idén tavasszal kiderült, hogy lesz plusz egymilliárd forint szilárd tüzelőanyagra, a tavalyi 4 milliárd forint kipótlására, mert voltak igen hideg napok, és a választások is közeledtek. Ez volt a téli rezsicsökkentés, és azt ígérték mindenki megkapja a 12 ezer forintot. De mint kiderült, mégsem. 650 településen nem kaphatnak támogatást a fa- és széntüzeléssel fűtő szegény családok.

Az említett egymilliárd forintos pluszt amúgy legkésőbb idén szeptember 30-ig használhatják fel az önkormányzatok. Vagyis a tavalyi téli tüzelőpótlás valamikor idén nyáron érkezhet(ett).

Viszont ha az egy háztartásra jutó adatokat nézzük, akkor ott a kezdeti évhez képest jókora visszaesést látunk, aztán ehhez képest mérsékelt növekedést. Ami meglepett minket, hogy kétféle adatsort találtunk, és nem egészen stimmeltek a kormány.hu-n lévő, illetve a Habitat for Humanitynek közérdekű adatigénylésre küldött belügyminisztériumi számok. (Utóbbit vettük figyelembe, mert hosszabb időszakot ölelt fel.) Az egy háztartásra jutó támogatási összegeknél is volt eltérés, és nekünk az átlagos támogatás sem annyira jött ki, mint a BM-nek.

Ha marad a betervezett 4 milliárdos keret, akkor romlani fog a helyzet, esélytelen, hogy az egy háztartásra jutó támogatások összege valamennyire felzárkózzon az áremelkedéshez. A tavalyi keret 5 milliárdra bővítése is kevésnek bizonyult. Ami az igényeket illeti,  2016-ban és 2017-ben is 6,1 milliárd forintra pályáztak az önkormányzatok a szegényeik száma alapján. A Habitat for Humanity tanulmánya is erre jutott: a támogatás ugyan sok háztartást ér el, ám összege az igényekhez képest igen alacsony.

A támogatás központi elosztása pedig nem veszi kellő súllyal figyelembe a településen élő rászorulók számát, ezért a legszegényebb településeken a legalacsonyabb az egy háztartásra jutó támogatás– állapították meg.