Site icon Napi-friss.hu

Pár órája FELHÍVÁST tett közzé a Pénzügyminisztérium!Plusz pénzt kap a bankszámlájára februárban, aki ezt január 31-ig elintézi! >>>

A Pénzügyminisztérium (PM) azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével – mondta Izer Norbert.

A tárca adóügyekért felelős államtitkára rámutatott: gondot jelent, hogy több tízezer dolgozó késve adja le a szükséges nyilatkozatot, például a családi kedvezmény igénybevételéhez. A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer, vagyis együtt 40 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent.

A PM figyelemfelhívó kampányának az a célja, hogy mindenki időben leadja a kedvezmények igénybe vételéhez szükséges nyomtatványokat, de fontos megemlíteni, hogy a kedvezmény nem veszik el akkor sem, ha azt most az adóelőleg számításakor elfelejtik figyelembe venni.

Az államtitkár emlékeztetett: az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. Emellett idén havi 7450 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amelyet az erről szóló kormányrendelet felsorol, ilyen például a laktóz- vagy gluténérzékenység is. A kedvezmény érvényesítésének feltétele a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozat, illetve a felsorolt betegségek esetén az orvosi igazolás, amelyet a szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján a háziorvos állít ki a jogosult részére.

2014-től már nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból, hanem az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonhatják a dolgozók a kedvezmény összegét. A plusz összegek főként az alacsony keresetből élő többgyermekes családok lehetőségeit bővítik, s azokat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akik egyedül nevelik a gyermekeiket.

2016-tól nőtt a kétgyermekes családok adókedvezménye is. A két gyermeket nevelő szülőknél a fokozatos emeléssel 2019-re megduplázódott az adókedvezmény és a négy évvel ezelőtti havi 20 000 forint helyett már 40 000 forint marad a szülőknél. Idén a PM számításai szerint 360 milliárd forint marad a legálisan dolgozó és gyermeket nevelő szülőknél a családi adókedvezménynek köszönhetően.

Izer Norbert elmondta: az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt, 2018. januárjában viszont csak 727 ezren érvényesítették a kedvezményt, ők időben adták le az adóelőlegről szóló nyilatkozatukat a munkáltatóknak.

A 2017-ről szóló szja-bevallásokban 81 700 első házas vette igénybe az adókedvezményt, ezzel szemben 2018. januárjában csupán mintegy 36 ezren adták le az adóelőleg nyilatkozatot, így ennyien kaptak a kedvezmény összegével több fizetést 2018 első hónapjában. Ehhez hasonlóan személyi kedvezményt a 2017-es bevallásban 217 ezren vették igénybe, 2018 januárjában viszont 82 ezren.

Exit mobile version