Site icon Napi-friss.hu

Minimálbér összege 2022: 200 ezer forintos minimálbért ígért Orbán Viktor!

Minimálbér összege 2022 - garantált bérminimum

Minimálbér összege 2022:

200 ezer forintos minimálbért ígért Orbán Viktor!

200 ezer forint lesz a minimálbér összege 2022-ben

Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő kiemelte: azonban ha „rázúdítunk” egy lépésben egy 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások lesznek és nem teljes foglalkoztatás, hanem munkanélküliség várható.

Ezért, ha magasabb minimálbért akarunk – 200 ezer forintot egy vagy két lépésben – akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével – mondta.

A kormányfő utalt arra, hogy hamarosan véget ér a gazdaságélénkítésre bevezetett NHP Plusz program, ezért utána a költségvetésnek kell biztosítani egy 0,5 százaléknál nem magasabb kamatú hitelt a magyar kis- és középvállalatok számára. A kormányzat tervei szerint ez egy felülről nyitott hitel lesz. A támogatás kidolgozásánál a Kavosszal, az Iparkamarával és a Széchenyi-kártyával kell együttműködni – írja az Index cikke.

A minimálbért és a garantált bérminimumot is lehetne kombinálni Orbán Viktor szerint. A cél 200 ezer forintos minimálbér elérése lenne, de ha ekkora minimálbér-kötelezettséget zúdítunk a vállalkozásokra, akkor azok nem fogják tudni kigazdálkodni. A magas minimálbérhez segíteni kell a kkv-kat, és ez adócsökkentés formájában tehető meg. A kormány már eddig is csökkentette az élő munkát terhelő adókat, és a közeljövőben átfogó megállapodás megkötésére törekszik a minimálbér kérdésében a szakmai szervezetekkel.

Exit mobile version