Site icon Napi-friss.hu

Emelt összegű családi pótlék 2019-ben! Nekik jár:

Emelt összegű családi pótlék 2019-ben!

Nekik jár:

Sajnos a laktózérzékeny gyermekek után viszont nem lehet emelt összegű családi pótlékot igényelni. De sok egyéb igénybe vehető kedvezmény létezik, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma foglalt össze, mindenkinek érdekes olvasmány lehet, ugyanis számos kedvezményt nagyon sokan nem ismernek pedig jár nekik!

A minisztérium válasza az laktózérzékenyek emelt összegű családi pótlékkal kapcsolatos kérdésre:

A laktázhiány kérdésében teljes szakmai konzultáció történt a szakmai szervezetekkel, melyben az Egészségügyi Szakmai Kollégium szakértői mellett a magyar gyermek-gasztroenterológusok is állást foglaltak. Így született az új szabályzás, melyből a populáció jelentős részét érintő, elsősorban felnőttkorban manifesztálódó laktázhiány − a szakmai szervezetek megalapozott állásfoglalása alapján − nem sorolható a súlyos, magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek közé.
 
Szakértőink szerint a megfelelő étrend és az enzimpótlás alkalmazása mellett, teljes értékű élet biztosítható mind a felnőtt, mind a gyermek páciensek esetében, és a probléma kezelését szolgáló, vényre felírható készítmények egészségbiztosítási támogatással kaphatóak.
 
Az Alapvető Jogok Biztosától érkezett megkeresés kapcsán megtartott szakmai egyeztetésen a szakértők továbbra is egyhangúan fenntartották, hogy a laktóz intolerancia nem tartozik azok közé a betegségek közé, melyek esetében indokolt lenne a magasabb összegű családi pótlék folyósítása tekintettel a fent említett terápiás eszközökre. Az újszülött, illetve csecsemők táplálása esetén rendelkezésre állnak a laktózmentes tápszer készítmények, melyek kedvezményesen, emelt (Eü90%) támogatással írhatóak fel egészen 6 éves korig. Anyatejes táplálás esetén is van megoldás a laktáz enzim pótlására a laktáz cseppek alkalmazásával. A laktáz tartalmú gyógyszerek (rágótabletta, cseppek) életkortól függetlenül normatív támogatással felírható készítmények.
 
Szakértőink rámutattak arra a tényre is, hogy a megfelelő információk átadása, az ismeretek hiányának csökkentése is nagy segítséget jelenthet. Ennek érdekében széles körű tájékoztatást látunk szükségesnek, mind a (laktáz) enzimpótlás lehetőségeiről, mind az egyéb szociális kedvezményekkel kapcsolatos információkról. A fentiekről tájékoztatást adtunk Dr. Székely László alapvető jogok biztosa úrnak is, aki a tájékoztatásunkat elfogadta.
 
A magasabb összegű családi pótlékra már nem jogosult családok ellátását, megélhetéshez szükséges jövedelmük biztosítását, illetve kiegészítését több olyan szociális, illetve alanyi jogon járó ellátás szolgálja, amely a magasabb összegű családi pótlék mellett járó kedvezményekkel azonos, vagy hasonló jogosultságokat biztosít.
 
Az alábbi kedvezményekre hívta fel a figyelmet a Romász Andrea az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársa:
 
A közgyógyellátás normatív vagy méltányossági jogcímen állapítható meg a rászoruló családok számára.
Normatív alapon jogosult közgyógyellátásra az a személy, akinek a rendszeres gyógyító ellátásra fordított költségei meghaladják az öregségi nyugdíjminimum 10%-át (2.850 Ft), és az egy főre jutó jövedelem a családban nem éri el az öregségi nyugdíjminimum összegét (28.500 Ft), egyedül élő személy esetében annak 150%-át (42.750 Ft).
Méltányossági alapon jogosult közgyógyellátásra az önkormányzati rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő személy.
A normatív, illetve méltányossági közgyógyellátás a magasabb összegű családi pótlékhoz kapcsolódó alanyi közgyógyellátással azonos jogosultságokat biztosít.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt olyan gyermek kaphatja, akinek gondozó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130% (37.050 Ft), speciális esetekben 140%-át (39.900 Ft).
 
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek jogosult:
– ingyenes tankönyvre
továbbá
– ingyenes étkezésre bölcsődében, óvodában és az 1-8. évfolyamon a nappali rendszerű oktatásban, valamint az étkezés intézményi térítési díja tekintetében 50 %-os kedvezményre a magasabb évfolyamokon.
A gyermekétkeztetésben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek magasabb kedvezményre jogosultak, mint a magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermekek, hiszen utóbbiak 50 %-os kedvezményben részesülnek.
– a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek jogosult továbbá
ún. „gyermekvédelmi” Erzsébet-utalványra(évi két alkalommal, alkalmanként 5.800 Ft/fő értékben),
valamint
– egyéb kedvezményekre is (pl. kollégiumi-díj támogatás).
 
Emellett vannak olyan, szociális rászorultságtól nem függő, alanyi jogon járó (univerzális) támogatások, amelyek nem függnek össze a magasabb összegű családi pótlékkal, így pl.
– a három vagy többgyermekes családok szociális rászorultságtól függetlenül jogosultak ingyenes tankönyvre,
továbbá
– a gyermekétkeztetés intézményi térítési díja tekintetében 50 %-os kedvezményre.

A gyermek életkorától és a tanulói jogviszony típusától függő mértékben utazási kedvezmény is biztosított a családok számára.

Exit mobile version