Site icon Napi-friss.hu

MEGJELENT AZ ÚJ VÉDŐTÁVOLSÁG SZABÁLY! Nagyon sok helyen már bevezették! EZ AZ ÚJ VÉDŐTÁVOLSÁG SZABÁLY!

Most derült ki!!! Édeskevés volt a magyarországi védőtávolság-szabály? VÁLTOZÁS!!!!

ITT A LEGÚJABB védőtávolság és MASZK SZABÁLY, AMIT MINDENKINEK BE KELL TARTANI!!

Ha csak az 1 méteres távolságot meg tudjuk tartani a körülöttünk lévőktől, máris 80 százalékkal csökkentettük a koronavírus elkapásának kockázatát! A legfrissebb eredmények szerint azonban jobb lenne, he legalább kétszer ilyen messze közelítenénk csak meg azokat, akikkel nem lakunk egy háztartásban.

Európa nagy részében a hivatalos védőtávolság 1,5 méter. Ám kutatók szerint amennyiben a fertőzött személytől legalább két méteres távolságot tartunk, nagyjából 1,3 százalék az esélye annak, hogy átterjed ránk is a vírus, ha ennél kevesebb, mondjuk 1 méter, akkor máris 2,6 százalékos a kockázat.

Mindez azt jelenti, hogy a megfelelő távolság betartásával akár 80 százalékkal is csökkenthetjük a megfertőződés esélyét – állt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készített tanulmányban.

Emellett a tanulmány kitér arra is, hogy ugyan semmi nem nyújthat teljes védelmet, de az arcmaszkoknak fontos szerepük van: akár 85 százalékkal is csökkenthetik a vírus elkapásának kockázatát.

Maszkot fel!A Lancet című folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy a vírus elkapásának kockázata maszk viselésekor mindössze három százalék, szemben a maszk nélküli 17 százalékkal.-írja a Pénzcentrum.hu

Exit mobile version