Site icon Napi-friss.hu

FONTOS!!! TUDJON RÓLA! VESZÉLY!!!! Tombol a járvány : olyanok is elkapták a betegséget, akik be voltak oltva!!

FONTOS!!! TUDJON RÓLA! VESZÉLY!!!!

Tombol a járvány : olyanok is elkapták a betegséget, akik be voltak oltva!!

FONTOS!!! TUDJON RÓLA! VESZÉLY!!!! Tombol a járvány : olyanok is elkapták a betegséget, akik be voltak oltva!!!

A nagymihályi kórház lassan nem tudja befogadni a betegeket.

Az epidemiológusok a szlovákiai alsó-zempléni kanyarójárvánnyal összefüggésben több intézkedést is hoztak, a betegség azonban továbbra is terjed.

Május elejétől július 4-ig 111 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget. A TASR hírügynökséget Dasa Racková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője tájékoztatta kedden – írja a Paraméter.

A Nagymihályi járásban 105 megbetegedést vettek nyilvántartásba, ebből 46-ot a járási székhelyen, 35-öt pedig Deregnyőn diagnosztizáltak. Utóbbi községből kezdett el terjedni a kanyaró. Elsőként három, Nagy-Britanniából hazaérkező lakos betegedett meg. A többi eset ezekkel van összefüggésben. A szomszédos Szobránci járásban hat megbetegedést tartanak nyilván. Racková elmondása szerint nyolc gyermek esetében komplikációként tüdőgyulladás lépett fel.

Hozzátette: a páciensek között vannak, akik nem, vagy csak részlegesen voltak beoltva, de olyanok is, akik az egészségügyi dokumentációjuk szerint megkapták mindkét oltást a kanyaró ellen. Ennek kivizsgálására további laboratóriumi vizsgálatokat folytatnak.

A betegség nagymihályi terjedésével összefüggésben a nagymihályi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV) június 20-án a Mlynská utca mintegy 1400 lakosának rendkívüli beoltásáról intézkedett.

Tomás Král, a Svet zdravia hálózat szóvivője, melyhez a nagymihályi kórház is tartozik, elmondta: a kórházban jelenleg 34 pácienst tartanak nyilván a kanyaróval összefüggésben, hétvégén 15 beteget vettek fel.

Hozzátette: amennyiben tovább nő a betegek száma, és már nem lesz elég férőhely a nagymihályi kórház infektológiai osztályán, a kassai és az eperjesi kórháznak kell fogadnia az új pácienseket. „A nagymihályi kórház kanyaróoltást kínál a nyilvánosság számára az új, utazás-orvostani rendelőben” – hívta fel a figyelmet Král, hozzáfűzve: az egész intézményben továbbra is szigorúan tilos a látogatás.

Exit mobile version