Site icon Napi-friss.hu

BAJ VAN! ITT A 2. hullám! 30 FELETTIEKNEK JÖTT MOST ÉLETBEVÁGÓ ÜZENET >>>>

A koronavírus járványnak most másik arcát látjuk, mint amit tavasszal megismertünk, ennek megfelelően másként is kell viselkedni: míg akkor egy fertőzött átlagosan 1,1 embernek adta tovább az új típusú koronavírust, addig most 2,5-3-nak, azaz a járvány két-háromszoros sebességgel terjed – írja a Népszava.hu

Kétszer, háromszor olyan gyorsan terjed a koronavírus
Oroszi Beatrix – aki a Semmelweis Egyetemen, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete által szervezett „COVID-19 járvány” előadásán elmondta: augusztus eleje óta az esetszámok lépcsőzetesen emelkednek, az áttörés pedig a múlt heti hosszú hétvége után volt.

Olvass tovább:

Mint mondta, augusztus első négy hetében az 1853 új esetből csupán 163 megbetegedés volt köthető külföldi fertőzéshez. Mostanra ez az arány a 10 százalékot sem éri el, ezért nem biztos, hogy a határok lezárása hatékony eszköz – érvelt az epidemiológus.

Inkább a fiatalok az érintettek
A koronavírus 2. hulláma inkább a fiatalokat érinti: az első hullámmal ellentétben, amikor a fertőzöttek átlagéletkora 63 év volt, most az átlagéletkor 31 év. Ez azért is jelenthet nagyobb problémát, mert tünetmentesen vagy enyhébb tünetekkel észrevétlenül adhatják át a fertőzést másoknak.

Exit mobile version